Hiába szólt Baló György a rendőröknek

2006.09.22. 14:01

Hiába figyelmeztette Baló György Az Este című műsor élő adásában a rendőrségi szóvivőt, hogy éppen a körözés alatt álló Budaházy György mond beszédet a Kossuth téren, a rendőrség nem fogta el a szónokot. A hivatalos magyarázat szerint a rendőrök nem hibáztak, hanem tudatos mérlegelés alapján döntöttek úgy, hogy Budaházyt egy másik alkalommal kerítik kézre.

Csütörtökön Az Este című műsor élő adásába jelentkezett be a Kossuth térről Schőn Péter, a BRFK szóvivője, amikor a stúdióban ülő Baló György figyelmezette, hogy a szóvivő háta mögött éppen az a Budaházy György mond beszédet, akit köröz a rendőrség. A szóvivő erre azt felelte, hogy ha valóban így van, akkor biztos benne, hogy kollégái mindent megtesznek a férfi elfogása érdekében.

A rendőrség csütörtök este mégis elszalasztotta a körözés alatt álló Budaházy elfogását. A hivatalos magyarázat szerint ez tudatos döntés volt, a rendőrök nem hibáztak, ezért nem is indul ezügyben belső vizsgálat. "Mérlegelni kellett, hogy a békés demonstrálók között milyen hatást váltott volna ki Budaházy kiemelése a tömegből" - mondta az [origo]-nak Tafferner Éva, a BRFK sajtószóvivője.

A rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese -, aki maga is a Kossuth téren volt a történtekkor - arra is hivatkozott, hogy a biztosításban részt vevők távol állnak a szónokoktól, azok arcát nem látják jól. Az pedig "becsületére váljon bárkinek is", hogy a szónok hangszíne alapján ismerjen fel valakit is - tette hozzá az MTI-nek nyilatkozó Tóth Gábor. A bűnügyi helyettes azt is hozzátette, hogy a rendőrség már ismeri Budaházy tartózkodási helyeit, ezért bízik benne, hogy hamarosan elfogják.

Budaházy Györgyöt a Magyar Televízió székháza elleni, hétfő éjjeli támadásban való részvétel miatt körözik. Budaházy György a 2002 júliusi "hídi csata" kapcsán vált ismertté. Az Erzsébet hídi tüntetésen történt ellenszegülés miatt akkor a bíróság jogerősen ötvenezer forint pénzbüntetésre ítélte gyorsított eljárásban. Több más tüntetés szervezőjeként és résztvevőjeként jelen volt az elmúlt évek demonstrációin, és a vasárnaptól kezdődött Kossuth téri tüntetésen is többször feltűnt.

KAPCSOLÓDÓ CIKK