Előzetesbe került az állami kitüntetett

Vágólapra másolva!
Harminc napra előzetes letartóztatásba került egy állami kitüntetéssel rendelkező szociológus és munkatársa, ellenük a vád csoportosan elkövetett garázdaság. Mindketten azt állították az [origo]-nak, hogy békésen hazafelé tartottak a belvárosi zavargások idején, amikor a rohamrendőrök ok nélkül megbilincselték, majd elszállították őket. Azt állítják, sokan mások is jártak így.
Vágólapra másolva!

"Megingott a hitem mindenben, nem hiszek én már ebben a világban" - mondta keserűen a bilincsbe vert D. F. az [origo] munkatársának. A fiatalembert - akit egyébként júniusban tüntetett ki Kiss Péter miniszter állami oklevéllel a kábítószer-fogyasztás megelőzése terén végzett munkájáért - péntek délután előzetes letartóztatásba helyezték a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, munkatársával, Varga Dániellel együtt.

A rendőrség verzióját velük kapcsolatban nem ismerjük, de a két huszonéves drogprevenciós szakember (akik a Kékpont Alapítványnál dolgoznak) állítja, minden ok nélkül vették őket őrizetbe szerda hajnalban. Elmondásuk szerint a Teréz körút és a Podmaniczky útca sarkán, épp elhaladtak egy 25-30 fős rohamrendőr-csapat mellett, amikor a közelükben egy - meglátásuk szerint - részeg, idősebb férfi provokálni kezdte az egyenruhásokat. A férfi szidalmazta őket, majd hátat fordított nekik és a fenekét paskolva hergelte a rendőröket - idézte fel a két fiatalember.

Erre a rendőrök megindultak, és a helyszínen bámészkodó, körülbelül nyolc személyt - köztük a két drogprevenciós szakembert, akik állítják, kezüket magasba emelve, döbbenten álltak - is legyűrték, megbilincselték, majd elszállították.

"Miért vertek rendőröket? Miért dobáljátok a rendőröket?" - kiáltották a rendőrök Varga szerint, akinek orrán horzsolás látható. Mint mondta, teljes döbbenettel állnak a történtek előtt, semmit nem csináltak, állításuk szerint a helyszín is teljesen békés volt az őrizetbe vétel idején.

"Nagyon sok ártatlan lehet közöttünk"

Fotó: Hajdú D. András
Az ügyvéd állítja: össze- mossák az ügyeket

Fazekas Tamás, a Társaság a Szabadságjogokért nevű civil szervezet által kirendelt ügyvéd fellebbezést nyújtott be az ügyészséghez az előzetes letartóztatás elrendelése miatt. Szerinte az ügyészi vádirat összemosta a letartóztatott személyek ügyét, körülményeit, ahelyett, hogy - az ügyvéd fogalmazása szerint - egyéniesítette volna azokat. Az ügyvéd most megpróbálja beszerezni a környékbeli kamerák - a térfigyelő rendszer, valamint a közeli központi posta - által készített felvételeket, amelyek bizonyíthatják védencei ártatlanságát. Mindkét fiatalt csoportosan elkövetett garázdasággal vádolják.

Még a döntéshozatal előtt azt felelte kérdésünkre Fazekas, hogy bízik benne: D.F. (aki kérte, nevét ne írjuk le, fotót arcáról ne készítsünk) és Varga Dániel eddigi előélete, évek óta folytatott társadalmilag hasznos tevékenysége elég lesz ahhoz, hogy ne a többi, esetleg valóban bűncselekményt elkövetett személlyel együtt döntsenek róluk.

Vargáék az elmúlt két és fél napot egy hafős cellában töltötték, mint elmondták, szinte mindenki az ártatlanságát hangoztatta a begyűjtéssel kapcsolatban. Hallottak olyan történetet, miszerint egy kamionos a tehergépkocsiját ment le megnézni az utcára, miközben begyűjtötték, míg két srác csocsózásból tartott hazafelé, amikor megbilincselték őket. D. F. azt mondja, hogy ennek ellenére "ment a cellában az olcsó politizálás, a kormány szidalmazása, és többen irredenta pólóban voltak". Ezzel arra utalt, hogy velük ellentétben egyeseknek az öltözékén látszott: azért voltak az utcán, hogy így, vagy úgy - ezt ő nem látta -, de véleményt mondjanak az eseményekről. Varga ugyanakkor úgy véli, nagyon sok ártatlan lehet közöttük.

"Nem szórunk be senkit a közösbe"

Fotó: Hajdú D. András
Ügyészség: megalapozott a gyanú

Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a két fiatal konkrét esetéről nem tudott nyilatkozni. Állítja ugyanakkor, nem felel meg a valóságnak az az ügyvédi állítás, miszerint azonos, "sablondöntések" születtek volna. Hangsúlyozta, hogy személyre szóló, megalapozott gyanú van minden egyes esetben azoknál, akiknek további fogva tartását rendelték el. Mint mondta, minden egyes esetet egyedileg vizsgáltak meg, egyedi döntések születtek.

"Nincs általánosítás, nem szórunk be senkit a közösbe" - állította. Kijelentése alátámasztására közölte, hogy azon személyek több mint felét "korábbi beazonosítás alapján" fogták meg a rohamrendőrök, akiknek előzetes letartóztatásáról pénteken döntöttek. 17 óráig már több mint 90 személy esetében született döntés: egy kivételével, a további kényszerintézkedés mellett döntött az illetékes nyomozati bíró. Szombaton további 35 őrizetbe vett személy letartóztatásáról döntenek.

Lencsés Csaba