Békés a pesti éjszaka - friss hírek

Vágólapra másolva!
Nyugalom honol Budapesten, az utcákon sem randalírozókat sem komolyabb rendőri egységeket nem látni. Erősen ritkul a tömeg a Kossuth téren is. "Teljes nyugalom" - jellemezte a helyzetet a budapesti rendőrfőkapitány. A Kossuth  téren három embert állítottak elő ittas viselkedés miatt. A téren a szónokok budapesti nagykövetségeknek küldenének nyilatkozatot, hogy nem tekintik miniszterelnöknek Gyurcsány Ferencet, míg mások azt jelentették be, hogy slusszkulcsot találtak.
Vágólapra másolva!

01:45

Három embert állított elő a rendőrség pénteken éjjel csoportos garázdaság miatt a budapesti Kossuth téri tüntetésen - közölte a fővárosi rendőrfőkapitány az MTI-vel. Az előállítottak "ittasan kóborló személyek" voltak, akik "betántorogtak a szélére", és garázda magatartást tanúsítottak - mondta Gergényi Péter. A főkapitány szerint a tüntetés rendezői kivezettek egy nőt, akinél kés volt, őt átadták a rendőröknek. "Teljes nyugalom" - jellemezte az éjszakát Gergényi.

01:33

Sem rendőrök, sem gyanús csoportosulások nincsenek a belvárosban, sem a Nyugatinál, sem az Oktogonon, sem Blahán, sem az Astorián, sem a Deák téren. A városban nyugalom honol, a Kossuth téren tüntet még pár száz ember.

01:09

István a királyt játszották be a Kossuth téren, és valaki saját költeményét olvasta fel.

23:29

Erősen ritkul a tömeg a téren, sokan indulnak hazafelé - jelentette az [origo] tudósítója.

23:07

Nagy sor áll a gulyáságyúnál a Kossuth téren, ahol ingyen osztanak gulyáslevest és gyümölcsöt. Az utóbbi percekben többen is a határon túli magyarok nevében szólaltak fel: egy felvidéki egy délvidéki és egy erdélyi szónok beszélt, akik a határon túliak szolidaritásáról biztosították a tüntetőket. Két beszéd között irredenta nótával szórakoztatták a megjelenteket.

22:54

Újabb nyilatkozatot fogadtak el a tüntetők a Kossuth téren. Ebben nemzeti kerekasztal létrehozását kezdeményezik, melynek egyik oldalán a Forradalmi Nemzeti Bizottmány, a másikon pedig a parlamenti hatalom állna. A nyilatkozat szerint új alkotmányt hoznának létre - a Szent Korona értékrendje alapján - jelentette az MTI.

22:49

A tüntetők közül az egyik szónok azt mondta, hogy az összes Magyarországon található külföldi nagykövetségnek eljuttatnak egy közleményt, amelyben figyelmeztetik a külföldi kormányokat, hogy "nem tekintjük Gyurcsány Ferencet miniszterelnökünknek és kezeljék fenntartásokkal nyilatkozatait". Ezt a tömeg "Mondjon le! Mondjon le!" kiáltásokkal viszonozta. "Eb ura fakó Gyurcsány-kormány nem kormányunk" - zárta beszédét a szónok, majd azt kezdte skandálni, hogy: "Mi vagyunk a nép!".

22:38

Az egyik Kossuth téri szónok bejelentette, hogy a gazdák a jövő héten 90 helyen félpályás útlezárásokra készülnek. Egy szónok azt is bejelentette, hogy valaki elhagyta a slusszkulcsát. Egy másik szónok arra biztatta a tömeget - eredménytelenül -, hogy vonjanak élőláncot a Parlament épülete körül. A téren sok ezren tüntetnek, sokan szállingóznak hazafelé, de sok új tüntető is érkezik - jelentette tudósítónk a helyszínről.

21:52

Élelmes vállalakozók üzletet csináltak a Gyurcsány-beszédből: ezerötszáz forintért kínálnak különböző gyurcsányos pólókat, például Gyurcsány Pinokkió-orral, vagy fehér póló az őszödi beszéd részleteivel díszítve. Az [origo] helyszíni tudósítója szerint nincs tolongás a pólóárus előtt.

21:35

Az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) is megjelent a Kossuth téri demonstráción, és egy nagyméretű lufi alatt rögtönzött kórházi szobát építettek vasággyal, tolókocsival és egyéb kellékekkel. Mellette transzparenseket helyeztek el, amelyeken az egészségügyi dolgozók alacsony fizetésére és rossz anyagi körülményeire hívják fel a figyelmet.

21:20

Zsebtolvajok jelentek meg a Kossuth téren - figyelmeztette egy szónok hangosbemondón keresztül a tüntetőket.

20:26

A Kossuth téren bejelentették, hogy elkészült a Gyurcsány Ferenc elleni feljelentés szövege, amelyet fel is olvastak. Eszerint ismeretlen tettes ellen tettek feljelentést csalás bűntettének alapos gyanúja miatt. Az eljárás lefolytatására a legfőbb ügyészséget kérik, mivel feltehetően "magas rangú állami tisztséget ellátó személyek" is érintettek lehetnek az ügyben. A tüntetők között eközben füzetek járnak körbe, és azt mondják, hogy aki aláírja azokat, az hozzájárul saját miniszterelnöke feljelentéséhez.

19:44

A Kossuth téri tüntetők nevében találkozott Makovecz Imre pénteken délután magánbeszélgetésen Lezsák Sándorral, az Országgyűlés alelnökével, és később csatlakozott hozzájuk Kerényi György, Szili Katalin házelnök kabinetfőnöke is. Makovecz Imre a találkozón közölte a tüntetők nyilatkozatban fogják megnevezni képviselőiket, közlik legfontosabb követeléseiket és tárgyalást kezdeményeznek, hogy a legkedvezőbb megoldás szülessen a súlyos belpolitikai válsággal fenyegető helyzet megoldására - tudatta a parlamenti sajtószolgálat.

19:39

Fehér szalag kitűzésére, fehér ruhadarabok viselésére buzdított a Fidesz péntek délután mindenkit, aki tiltakozni akar a hazugság és az erőszak ellen. A mozgalmat Schmitt Pál alelnök kezdeményezte. Schmidt szerint a fehér a béke, a tisztaság és az igazság színe.

19:29

A tömeg feloszlott a Rákóczi téren, nagy részük feltehetően megfogadta a MIÉP elnök tanácsát, és békésen hazament. Körülbelül 50-60 ember együttesen metróra szállt és átment a Kossuth térre.

19:09

Eredetileg, amikor a gyűlést meghirdették a Fideszt akarták figyelmeztetni a szombatra tervezett nagygyűlés előtt, hogy az országban rendszerváltás kell, és ennek az élére a Fidesznek kellene állnia - közölte Csurka István, a MIÉP elnöke péntek esti beszédében - ám - folytatta - megváltozott a helyzet, mert a Fidesz "berosált". Mint állította, őt is rá akarták beszélni, hogy ne tartsák meg a mai rendezvényt, mert veszély fenyeget, "de tudtam hogy hazudnak, magyar a magyart oktalanul nem veszélyezteti" - közölte a pártelnök.

Csurka beszédében azt mondta, valódi rendszerváltásra van szükség, mert nincs igazi demokrácia, "mert minden pénz náluk van" - utalt a baloldalra. Szerinte '56 óta nem volt példa olyan mértékű elégedetlenségre az országban, mint amilyen most van. Úgy vélte egyesíteni kell az erőket, mert a Kossuth téri tüntetés már nem elég, és alkotmányozó nemzetgyűlésre van szükség. Szerinte Gyurcsány csak egy báb, "nem is különösebben értelmes", ezért nem az ő eltávolítására kell pazarolni az erőket, hanem a valódi rendszerváltás megvalósítására.

Bírálta ugyanakkor "Demszky Gábor Combinót" - ahogy nevezte a főpolgármestert -, mert legalább akkora kárt okozott a magyarságnak, mint Gyurcsány. Beszéde végén a szélsőjobboldali pártelnök arra kért mindenkit, hogy békésen, nyugodtan menjen haza, ne üljön fel provokációnak, és azt is kérte, hogy "Combinóra ne szálljanak".

A beszédet követően elkezdett oszlani a tömeg. Jelenleg körülbelül még 200 ember lehet a Rákóczi téren.

18:50

A károk helyreállításán dolgozik az MTV, amelynek 50 éves fennállása óta nem volt példa a hétfőihez hasonló esetre - tudatta közleményben a közszolgálati televízió. Az MTV és munkatársai vagyontárgyaiban keletkezett károk mértékét 231,73 millió forintra becsülik. Az MTV szerint a tüntetők hétfőn nem vittek magukkal semmiféle petíciót, amelynek a műsorba be nem olvasásával indokolták később a támadást. Egy kézzel írt petíciót végül csak hajnalban vettek át, ám azt végül - utólag a médiatörvényre hivatkozva - nem tették adásba.

18:45

Megint kezd gyűlni a tömeg a Kossuth téren, a terület már csaknem megtelt - jelentette tudósítónk. Most nyitják ki a külső kordonokat, hogy arra a részre is beengedjék az embereket.

18:36

Schneider Tamás egri MIÉP-es politikus, önkormányzati képviselő, aki a szabadság téri MTV ostromról szólt, aki maga is jelen volt a hétfői demonstráción. Azt mondta, szerinte nem csőcselék volt a téren, mivel volt olyan bajba jutott rendőr, akit kikísértek a tömegből, nem bántottak.

18:30

Dénes János '56-os forradalmár először az 1956-os forradalomról beszélt, később pedig arra intette a Fideszt, hogy nehogy összeálljon az SZDSZ-szel. Beszéde közben, amikor kimondta az MSZP, az SZDSZ vagy Gyurcsány Ferenc nevét, hatalmas kiabálás és fütty hangzott fel.

18:10

Zsinka Lászó, a MIÉP főpolgármester-jelöltje elmondta beszédét, melyben bírálta a Gyurcsány-kormányt és Budapest jelenlegi vezetését. Zsinka beszéde után kuruc nótákat énekelnek a színpadon.

Fotó: Szabó Pál

17:55

Elkezdődött a MIÉP nagygyűlése a Rákóczi téren, ahol néhány száz fős tömeg gyűlt össze. A demonstrálók nem töltik be a teljes teret. Nagy a rendőri készenlét, sok rohamrendőr áll készenlétben a téren. A rendőrök közül többen fekete símaszkban vannak, kamerával figyelik a demonstrálókat, akiket egy teherautó és két motoros rendőr is kísér. A menet vonulása alatt a közlekedés leállt, de a forgalom már ismét megindult. A Rákóczi térre vonulás során semmilyen rendbontás nem történt, a tömeg vagy csöndben vonult, vagy Gyurcsány-, illetve kormányellenes mondatokat skandáltak.

17.47

A járókelők közül azt, aki csatlakozni akar a MIÉP-gyűléshez, a rendőrök átvizsgálják, aki nem, annak kicsit várnia kell, míg elhalad menet. A Corvin áruház előtt összeért a két tüntető-csoport - az egyik a Múzeumkertből, a másik a Baross térről indult -, összesen 200-300-an lehetnek. Mennek a Rákóczi út felé.

17.45

A Kossuth tér egyik sarkát kiürítették, mert egy gyanús csomagot találtak a bokorban. Jelenleg várják a tűzszerészeket, a nemzetőrök mindenkit elküldenek a környékéről. Egy ideig öt-hat rendőr egy rendbontót keresett a tömegben, a férfit végül megtalálták és elvitték. A rendőrök beszélgetéséből elcsípett félmondat alapján állítólag a férfi hátizsákja tele van késekkel.

17.21

Nagyjából száz fős tömeg gyűlt össze a MIÉP felhívására a Múzeum körút és a Kálvin tér sarkán. Az összegyűltek símaszkos-pajzsos rendőrök kíséretében 17 órakor elindult a közeli Astoria irányába - a forgalom korlátozása nélkül - a járdán. A rendőrség egy csapatszállító járművel és motoros rendőrökkel is kíséri a tömeget. Az [origo]-nak az egyik helyszínen lévő rendőr elmondta, hogy nem kaptak olyan információt, hogy bármiféle atrocitás várható lenne, de bármi lehetséges, főként a meghirdetett tüntetetésen résztvevőkhöz csapódó, balhét provokálók miatt. "Örülnék, Uram, ha már vége lenne" - tette hozzá a rendőr tudósítónknak. A rendőrök több, a tüntetőkhöz csatlakozó fiatalnak átnézték a hátizsákját, és a zászlókat is ellenőrzik, hogy nem alakíthatók-e szúrófegyverekké.

17:15

80-100 ember gyűlt össze a Baross téren - innen indul a MIÉP nagygyűlésére igyekvők egyik csoportja. A demonstrálóknál MIÉP-es zászló, Árpád-sávos zászló, és Csurka István képmása is fellelhető. A Baross téren körülbelül 30 rendőr felügyel a biztonságra - jelentette tudósítónk. A térről induló demonstrálók a Blaha Lujza tér érintésével mennek a Rákóczi térre, ahol 18 órakor kezdődik a MIÉP nagygyűlése.

17:05

Gyurcsány Ferenc a Washington Postnak tagadta, hogy hazudott volna. "Fontos hangsúlyozni, hogy nem hazudtam" - mondta a miniszterelnök, aki a tekintélyes amerikai lap riportere szerint fáradtnak tűnt, és lábát keresztbe vetve ült az interjú alatt. "Ez olyan, mintha vitatkozol a barátnőddel négy év együttélés után, és azt mondod neki: 'Drágám, nem érted? Az életünk egy nagy semmi! Elkúrtuk az életünket!' De ez nem jelenti azt, hogy az a négy év nem jelentene semmit. Ez nem jelenti azt, hogy te nem szereted őt. Ez azt jelenti, hogy változást szeretnél, és javítani szeretnéd a kapcsolatotokat."

17:00

A MIÉP-demonstrációtól, illetve a tüntetés miatti esetleges közlekedési nehézségektől tartva korábban zárt be pénteken egy belvárosi irodaház és a Blaha Lujza téren található gyorsétterem. Az Astorián lévő irodaház dolgozóit arra figyelmeztették, hogy 16 órakor lezárják a garázst és minden dolgozónak azt javasolják, hogy fél öt előtt hagyja el az épületet, mert később közlekedési nehézségekre lehet számítani. A Blaha Lujza téri McDonald's szintén fél ötkor zárta be kapuit. Az intézkedésről akkor döntöttek, amikor ma biztossá vált, hogy a MIÉP megtartja 17 órakor kezdődő demonstrációját. Az étterem vezetői úgy látták, hogy a dolgozók védelme érdekében van szükség a korábbi zárásra.

Olvasson a pénteki nap korábbi történéseiről!