Fertőtlenítik tüntetés után a Kossuth teret

Vágólapra másolva!
Ha véget ér a tüntetés, fertőtleníteni fogják a Kossuth teret, és a földet is cserélhetik néhány helyen - mondta az [origo]-nak a budapesti tiszti főorvos. A teret egyébként rendben tartják a tüntetők, a közterület-fenntartók szerint a gondot inkább az okozza, hogy az ingyen ételért érkező hajléktalanok közül többen a bokrokat használják vécének.
Vágólapra másolva!

Csütörtök délben a Kossuth téren alig lézengtek páran. Az összesen mintegy 100-150 tüntető, szervező és turista mellett sok a hajléktalan, akik az ingyen ételért jöttek, vagy pihennek a Rákóczi-szobor talapzatán. A téren csak a kitaposott fű jelzi, hogy esténként itt tömeg szokott lenni, a metróhoz közeli bokrok alatt azonban szinte sáros a felázott talaj, és elhullajtott papír zsebkendők is jelzik: nem mindenki használja a mobil WC-ket.

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. takarítói folyamatosan járják a teret, és, mint mondják, nincs akkora szemét, mint amekkorát több ezer embertől el lehetne várni. "Én már napok óta itt vagyok, és nem vészes a helyzet" - mondta egyikük az [origo] munkatársának. "A minap egy nő egyenesen kivette a kezemből a seprűt, és elkezdett vele takarítani" - tette hozzá. A tüntetők felszedik a szemetet maguk után, és szervezőket is látni fekete szemeteszsákokkal. A takarítók szerint a problémát az jelenti, hogy több hajléktalan a bokrokat használja WC helyett.

A rendezvény végével az ÁNTSZ alaposan fertőtleníti majd a Kossuth teret, és ahol kell, a földet is kicserélik majd - mondta a tiszti főorvos, Balatoni Mihály az [origo]-nak. Balatoni elmondta, ilyen rendezvényre a kötelező illemhelyek mennyiségét tekintve az ÁNTSZ-nek csak irányelvei vannak, és bonyolítja a dolgot az is, hogy nem tudni, mikor mennyien vannak a téren. A tiszti főorvos szerint nyugodtan lehet a munkahelyi követelmények alapján számolni, ahol a megfelelő ellátottsághoz negyven nőre egy WC, negyven férfira pedig egy vécé és egy piszoár kell, hogy jusson. Ha nincs elég WC, vagy azokat nem használják az emberek, az fertőzésveszélyhez is vezethet - mondta a tiszti főorvos.

Balatoni Mihály azt is hozzátette azonban, hogy jó lenne, ha befejeződne már a rendezvény, mert a mobil WC-k bérlése nagyon drága, és a szervezőknek nincs rá pénzük. Ezenkívül a hajléktalanok is egyre nagyobb számmal jelennek meg, főleg az ingyen ebéd és vacsora miatt. A tiszti főorvos elmondta, hogy a rendezők ígéretet tettek arra, hogy több vécét telepítenek majd ki.

Toroczkai László, az egyik szervező csoport vezetője kedden közölte: gondolkodnak azon, hogyan lehetne javítani a higiénikus feltételeken, további mobil WC-k megrendelése azonban több millió forintba kerülne. A legismertebb mobilvécé-kölcsönzőnél ezt az [origo]-nak is megerősítették: egy kézmosóval felszerelt mobil WC egy hétre majdnem 24 ezer forintba kerül, vagyis - a szabályokat betartása mellett - már 1600 ember ellátása is 1 millió forintba kerülne hetente.

Beke Dániel