Kivonult a jobboldali jelölt a tévévitáról Szegeden

2006.09.29. 20:57

Oláh János, a Fidesz-KDNP-MDF-Együtt Szegedért Egyesület jelöltje kivonult pénteken este a Délmagyarország szervezte polgármesterjelölti vitáról, amelyet a városi televízió közvetít. A politikust mintegy háromszáz jobboldali szimpatizáns is követte. A jelölt úgy érezte, becsapták, lehetetlen helyzetbe hozták.

Egy olvasónk által küldött felvétel szerint felvonult az egyetem egyik előadójában felállított pódiumra a három meghívott jelölt - a szocialista polgármester Botka László, az egyik civil szervezet által indított Dlusztus Imre és Oláh János -, de utóbbi nem ült le, hanem közölte, kért és kapott öt percet a házigazda rektortól, és beszédet akar mondani.

Kifogásolta, hogy szerinte ő nem kapott akkora nyilvánosságot korábban, mint a többi jelölt. A műsorvezető közben többször felszólította, hogy üljön le, hogy elkezdhessék a vitát, Oláh azonban folytatta. Közben időnként hangzavar támadt, de kisebb megszakításokkal végigbeszélte az öt percet, majd elhagyta a termet. Oláh János az MTI-nek elmondta: úgy érezte, becsapták, lehetetlen helyzetbe hozták, ezért távozott az élő televíziós vitáról.

Az előzményekhez tartozik, hogy a Dlusztus Imrét indító civil szervezet - a Független Városi Szövetség - Magyar Egyesület - a választási bizottsághoz fordult, mert álláspontjuk szerint sérti az esélyegyenlőség alapelvét, ha polgármesterjelöltjük nem vehet részt a vitán. A helyi választási bizottság elutasította az egyesület indítványát, a Csongrád Megyei Területi Választási Bizottság határozatában azonban megállapította, hogy a szervezők megsértik a választási eljárásról szóló törvény esélyegyenlőségre vonatkozó alapelvét. A választási bizottság határozatát tiszteletben tartva a szervezők mindhárom jelöltet meghívták a műsorba.

A hagyományosan a megyei napilap által szervezett vitán így Botka László és Dlusztus Imre polgármesterjelöltek előre meghatározott témákban - a város adósságállománya, munkahelyteremtés, csatornázás és egészségügy - ismertetik álláspontjukat a jelenlévőkkel, az eseményt élőben közvetítő városi televízió.

[origo]/MTI

KAPCSOLÓDÓ CIKK