Sokszor bizonygatta őszinteségét Gyurcsány

Vágólapra másolva!
Bár a kiszivárgott balatonőszödi beszédben Gyurcsány Ferenc azt mondta, végighazudták az utolsó másfél-két évet, az [origo] összeállításából kiderül, 2004 októbere és 2006 májusa között többször is bizonygatta őszinteségét. 2005 februárjában a parlamentben például azt mondta, "ideje az őszinte beszédnek".
Vágólapra másolva!

"Végighazudtuk az elmúlt másfél-két évet" - mondta többek között idén, május 26-án, a balatonőszödi szocialista frakcióülésen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Az összejövetel hangfelvételének nyilvánosságra kerülése után ezt a kijelentését azzal magyarázta, hogy az elmúlt 16 év politikai hazugságaira gondolt, a Fidesz azonban azóta is következetesen beteges hazudozónak nevezi.

Az [origo] ennek kapcsán az MTI archívuma, a www.miniszterelnok.hu és a parlamenti jegyzőkönyvek alapján összegyűjtött olyan kormányfői nyilatkozatokat Gyurcsány hivatalba kerülése és az idén, májusi balatonőszödi beszéde közötti időszakban, amelyekben felvetődött az őszinteség. Amikor csak szófordulatként - pl. őszintén szólva - fordult elő a szövegekben, azoktól eltekintettünk.

Legelőször alig egy hónappal a miniszterelnöki székbe kerülése után beszélt az őszinteségről, igaz, nem magyarországi viszonylatban. Gyurcsány 2004 októberében Tokióban tárgyalt Koidzumi Dzsunicsiro japán miniszterelnökkel, és ezeket a megbeszéléseket "rendkívül nyitott, őszinte politikai tárgyalásnak" minősítette.

Az őszinteség nem sokkal később, decemberben a Vatikánban folytatódott, ahol a kormányfő "nagyon őszinte és kemény hangulatú" megbeszélést folytatott II. János Pál pápával. A látogatást követő parlamenti vitában Gyurcsány egyenesen azzal hárította az őt ért ellenzéki támadásokat, hogy Németh Zsolt fideszes képviselőnek "az őszinteség keresztényi erényének gyakorlását" javasolta.

Gyurcsány Ferenc a miniszterelnöki megbízatás kezdete óta a parlamentben, a napirend előtti felszólalások alkalmával és egyéb beszédeiben is sokszor emlegette az őszinteséget. 2005. február 14-én például azt mondta, "Csináljunk egy jobb Magyarországot! Őszinte szóval, jóhiszeműséggel, felelősséggel." Ugyanebben a felszólalásában beismerte - mivel szavai szerint "ideje van az őszinte beszédnek" -, hogy a fejlesztések, jóléti intézkedések forrása részben a hitelfelvétel.

Parlamenti felszólalásaiban Gyurcsány néha egészen patetikus hangnemben beszélt. 2005. szeptember 12-én, szintén napirend előtt azt mondta: "Szavainkat nem a politikai érdek, hanem az igazság keresése és a haza szolgálatának őszinte vágya kell, hogy formálja." Az országgyűlési jegyzőkönyv tanúsága szerint ez a kijelentése nagy derültséget keltett az ellenzéki pártok soraiban.

A parlament mellett Gyurcsány saját pártja testületei előtt is beszélt többször az őszinteségről. 2005. május 7-én az MSZP országos választmánya előtt az egy évvel későbbi, balatonőszödi beszédéhez meglepően hasonlóan szónokolt: "1997 óta a politika az nem cselekvő politika, hanem magyarázó vagy propagandapolitika. (...) Ha nagyon őszinte vagyok, akkor '97 óta Magyarországon csak semmittevő kormányok voltak."

Nem sokkal később, 2005. május 21-én, az MSZP Baloldali Tömörölés Platformjának országos értekezletén ezt annyiban módosította, hogy saját kormányának intézkedéseit már őszinte politikának nevezte: "A száz lépés semmi más, mint az elszántság programja, az őszinte beszéd programja, a felelősség programja, a változtatás programja".

Kovács Áron