Hangszóró int kampánycsendre a Kossuth téren

Vágólapra másolva!
Nem függesztik fel a Kossuth téri tiltakozást a kormányellenes tüntetők a vasárnapi választások és az ezt megelőző kampánycsend idejére sem. Érvényes engedélyük ugyan van arra, hogy a Parlament előtt maradjanak, de szombat 0 órától a szavazóurnák lezárásáig elvileg semmi nem történhet a téren, ami befolyásolhatja a választókat. A tüntetők a kampánycsend idejére csupa kulturális programot szerveztek, és készülnek a politizálók kiszűrésére.
Vágólapra másolva!

Folytatják kormányellenes tiltakozásukat a Kossuth téri tüntetők a vasárnapi önkormányzati választások és az ezt megelőző 24 órás kampánycsend idején is. A választási törvény szerint minden kampánycsendsértő, ami befolyásolhatja a választók voksolását. Ezért - mivel nem akarják elhagyni a teret - a demonstrálók csupa pártsemleges, politikamentes programmal készülnek erre az időre, és megpróbálnak minden megnyilvánulást kiszűrni, amire, mint mondják, ráfogható lenne, hogy jogsértő.

A tüntetést már korábban bejelentették, így október 25-ig érvényes engedéllyel rendelkeznek, a rendőrség pedig a jogszabályok szerint még akkor sem léphet közbe, ha kampánycsendsértést észlel. Ha ilyen történne, arra csak utólag, a választásokon induló politikusok hivatkozhatnak a választási bizottságok előtt, ha megtámadják a választás végeredményét. A rendőrség feladata így a hétvégén is alapvetően a rendbiztosítás lesz, és csak akkor avatkozhatnak be, ha bűncselekmény vagy rendbontás történik.

A már 13. napja zajló megmozdulás szervezői az [origo]-nak elmondták: tisztában vannak azzal, hogy "nagyon fontos" hétvége lesz a mostani az önkormányzati választás és a kampánycsend időszaka miatt. "Ezt a három napot valahogy túl kell élnünk" - magyarázta az egyik fő szervező, Lanczner Ferdinánd, akit a téren mindenki csak Satuként ismer. Mint mondta, a tüntetők és az itt alakult Magyar Nemzeti Bizottság tagjai őt választották meg a Kossuth tér operatív főparancsnokának. Így ő felel a rendért, a biztonságért és azért, hogy minden "tisztán menjen". A kezdetektől a téren van, napi 2 órát alszik a téren parkoló terepjárójában.

Próbálják két napra száműzni a politikát

Az [origo]-nak korábban Kolláth György alkotmányjogász azt mondta: nincs, aki garantálni tudná, hogy semmi olyan nem történik a téren, ami alkalmas lehet a választók befolyásolására. A szervezők viszont állítják, csak kulturális rendezvények lesznek, ének, szavalás, közös ima, leszednek minden politikai tartalmú transzparenst, plakátot, amelyek pénteken még beborították a Parlament előtti fémkordonokat és az oszlopokat. "A szervezők végig figyelni fognak, és a hangosbemondón keresztül folyamatosan figyelmeztetni fogjuk az embereket, azt fogjuk kérni tőlük, hogy figyeljék egymást, nehogy olyasmi történjen, amivel ránk húzhatnának valami törvénytelenséget" - mondta Satu.

Azt is elárulta, hogy a szervezők, illetve a Magyar Nemzeti Bizottság tagjai több megbeszélést tartottak a választási hétvégén várható dolgokról, és ötletként az is felmerült, hogy ők maguk kiürítik a kampánycsend idejére a teret, időlegesen hazaküldik az embereket. "Elvetettük, mert nem merjük megkockáztatni, hogy ezt kihasználva a hatalom elfoglalja a területet, és valamilyen módon megakadályozza, hogy visszajöjjünk" - mondta Satu.

Maguk hívnák a rendőröket

A szervezők azzal a javaslattal is előálltak: nevezzen meg a rendőrség egy rendőrtisztet, akivel folyamatosan tarthatják a kapcsolatot a hétvégén, akinek azonnal tudnak szólni, ha gond van. A BRFK szóvivője, Schőn Péter szerint azonban erre nincs szükség, mert a helyszínt folyamatosan biztosítják, a kivezényelt rendőri erőknek van főparancsnoka, aki azonnal intézkedni tud. "Akárcsak a tüntetés kezdete óta, biztosítjuk a rendet, és csak bűncselekmény vagy rendbontás esetén fogunk közbelépni" - mondta az [origo]-nak a rendőrségi szóvivő.

Gergely Zsófia