Gázpalackokat szállító teherautó ütközött

Vágólapra másolva!
Gázpalackokat szállító teherautó és kisbusz ütközött az M7-es autópályán Siófok közelében. A sofőr bennégett a kamionban. A közlekedés csak délután indult meg egy-egy sávon az autópályán.
Vágólapra másolva!
Fotó: MTI
Fotó: MTI

Gázpalackokat szállító teherautó és kisbusz ütközött össze az M7-es autópályán Siófok közelében a Budapest felé vezető oldalon hétfőn reggel fél kilenckor. Hétfő délután már egy-egy sávon megindult a közlekedés az autópályán - közölte Gálik Viktória, az Autópálya-rendőrség szóvivője. Hozzátette: még folyik a helyszínelés és a takarítás. A szóvivő azt nem tudta megmondani, mikor állhat helyre teljesen a közlekedés.

A 104-es kilométerszelvénynél történt balesetnél a pótkocsis teherautó elhagyta az autópályát és oldalára borult, majd kigyulladt és mintegy 100 palack felrobbant - közölte Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője. A kisbusz utasai közül hárman sérültek meg.

A Somogy megyei katasztrófavédelem szóvivőjének közlése szerint az autópálya ezen szakaszát teljes szélességében lezárták. Gergelics Natália elmondta: a járművek átszakították a szalagkorlátot, az út mentén felgyulladt az avar, amit a tűzoltók eloltottak. A siófoki és a veszprémi tűzoltók mellett a Somogy megyei igazgatóságról is érkeztek szakemberek a mentéshez. Mintegy 15-en vesznek részt a munkában - tette hozzá a szóvivő.

Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítójának értesülése szerint a gázszállító kamion sofőrje bennégett a járműben, és meghalt. Dobson Tibor megerősítette ezt az értesülést.

Dobson Tibor elmondta, hogy a környéken ezer gázpalack szóródott szét, ezeket szedik össze a tűzoltók.

[origo]/MTI