Az állatvédők meghátráltak, a mellrák ellen sétálók nem

Vágólapra másolva!
Két nagyobb civil rendezvényt is szerveztek vasárnapra, az állatbarátok felvonulását azonban - biztonsági okokra hivatkozva - lefújták, a mellrák elleni menetet viszont megtartják. Mindkét esemény szervezői a rendőrségtől kapott információkra hivatkoznak, a rendőrségi szóvivő ugyanakkor azt mondja, hogy ők mindkét rendezvény biztosítását vállalták.
Vágólapra másolva!

Mégsem tartja meg az állatok világnapja alkalmából eredetileg vasárnapra tervezett rendezvényét a Magyar Állatvédők Országos Szervezete - adták hírül körlevelekben az állatvédők.

A másfél évtizeden át sorra megrendezett demonstrációt idén azért kellett lefújni, mert a rendőrség nem tudja biztosítani a felvonulás zavartalanságát - mondta az [origo]-nak Bélafalvy Krisztina, a Noé Állatotthon Alapítvány munkatársa, aki azt is hozzátette, hogy a rendőrségtől kapott információk alapján hétfőn döntöttek úgy, hogy lefújják a rendezvényt.

A menet eredetileg vasárnap reggel 10-kor indult volna a Bazilikától, ahonnan a Hősök terére vonultak volna. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján néhány száz résztvevőre számítottak, akiknek többsége magával hozta volna kutyáját, macskáját is, a menet legelején pedig egy állatkerti szamár haladt volna.

Szintén vasárnapra hirdették az Egészség Hídja Összefogást, vagyis a mellrák elleni egészségnapot, melynek leglátványosabb része a séta a rózsaszín fénnyel kivilágított Lánchídon. Ezt a rendezvényt megtartják, ugyanis a rendőrségtől nem kaptak olyan információt, hogy okuk lenne a rendezvény elhalasztására - tudtuk meg az egyik szervezőtől. "Szombaton is egyeztetünk a rendőrséggel, de a dolgok jelenlegi állása szerint a rendezvényt megtartjuk" - mondta Vincze Lilla koordinátor.

A több ezer fős rendezvény délelőtt 11 órakor kezdődik az MTA előtti téren, a séta a Lánchídon pedig 18 órakor veszi kezdetét. A rendezvény biztosítása abból a szempontból is érdekes, hogy több védett személy is részt vesz rajta, így a miniszterelnök felesége és az amerikai nagykövet is.

A rendőrség minden rendezvényt biztosít, a szervezők döntése volt, hogy az egyik eseményt lefújták - mondta kérdésünkre Schőn Péter, a BRFK szóvivője, aki azt is hozzátette, hogy elsősorban a rendezők feladata a biztonságról gondoskodni, a rendőrség a közrendet biztosítja.