Fél évet csúszik a Szabadság híd felújítása

Vágólapra másolva!
Fél évet csúszik a Szabadság híd felújítása, így a hidat csak jövő év augusztusától zárnák le. A rekonstrukció elhalasztását azzal indokolták, hogy össze kell hangolni a 4-es metró építésével, de finanszírozási problémák is lehetnek a háttérben.
Vágólapra másolva!

Mégsem januárban, hanem várhatóan csak 2007 augusztusában kezdődhet meg a Szabadság híd felújítása - közölte szerdán a főpolgármesteri hivatal közlekedési ügyosztályvezetője. Csordás Mihály elmondta: a hídrekonstrukciót el tudnák ugyan kezdeni a Fővárosi Közgyűlés által jóváhagyott januári időpontban, a célszerűség azonban azt diktálja, hogy hangolják össze a 4-es metró Fővám téri állomásának építésével. Ezért hetek óta egyeztetnek a híd lezárás és felújítás ügyében a 4-es metró építőivel.

Várhatóan novemberben véglegesíti a közgyűlés a metróépítés felszíni munkálatainak költségvetését. A BKV 4-es metró projektigazgatója, Gulyás László szerint az önkormányzat 35 milliárd forintot tervezett erre a célra, de minimum 60-65 milliárd forintra lenne szükség a munkálatokhoz.

Demszky Gábor a múlt héten azt mondta, hogy már tárgyalnak ennek a 60 milliárd forint körüli forrásnak az előteremtéséről a kormányzattal. Arról azonban sem a főpolgármester, sem a 4-es metró projektigazgatója nem tett említést, hogy a Szabadság híd rekonstrukciójának kezdése későbbre tolódhat a metróépítéshez kapcsolódó munkák finanszírozási problémái miatt.

Gulyás László szerint a Fővám téri és a Kálvin téri beruházásokra megvan a pénzügyi fedezet. Hangsúlyozta, hogy a Fővám téri állomás építése nem csúszik, az a terveknek megfelelően 2008 végére elkészül. A Szabadság híd egy évre tervezett rekonstrukciójáról, a Fővám téri metróállomás, valamint az ehhez kapcsolódó 2-es villamospálya-átépítésről pedig folyamatosan egyeztet a projektiroda és az önkormányzat - tette hozzá.