Az MSZP budapesti elnökét, Molnár Gyulát választották meg szerdán a párt fővárosi frakcióvezetőjének. Molnár szerint a közgyűlés jövő heti alakuló ülése után egy héttel létrejöhet a koalíciós megállapodás az SZDSZ-szel.

Molnár Gyulát, a párt budapesti elnökét, a XI. kerület polgármesterét választotta meg vezetőjének szerdán az MSZP 24 fős fővárosi közgyűlési frakciója. Molnár Gyula elmondta, hogy a frakció vezetését a pártelnökség ajánlására vállalta el. "Átmenetileg, míg a közgyűlési munka rendszere kialakul, célszerű, hogy a politikai legitimitás és a közjogi felhatalmazás egy személynél legyen" - tette hozzá.

Molnár Gyula közölte, hogy a pártelnökség felhatalmazása alapján megkezdik a koalíciós tárgyalásokat az SZDSZ-szel. A pártelnök-frakcióvezető utalt arra, hogy a nyáron lezajlott koalíciós egyeztetéseket kiindulási alapnak tekintik majd a most kezdődő tárgyalásoknál.

Molnár Gyula szerint az a céljuk, hogy a két párt egyfős közgyűlési többségének tudatában működőképes vezetési konstrukciót, közgyűlési és bizottsági rendszert alakítsanak ki. A politikus úgy vélte, hogy a közgyűlés alakuló ülése után, ami jövő héten várható, egy héttel később létrejöhet a koalíciós megállapodás is. Megjegyezte, hogy ez ügyben már szerdán egyeztet Ikvai-Szabó Imrével, akit a főpolgármester az SZDSZ frakcióvezetőjének javasol.