Keresik az őszödi beszéd rögzítőjét

Vágólapra másolva!
Profi eszközökkel rögzítették a miniszterelnök sok vitát kiváltó Balatonőszödi beszédét, de nem a frakcióülés résztvevői, vagy a jelen lévő szakértők. Mivel az őszödi kormányüdülő biztonsági szempontból kiemelten védett objektum, ezért felmerült az ügyben a törvénysértés gyanúja, vizsgálat is indult emiatt.
Vágólapra másolva!

A balatonőszödi ülés hivatalos hanganyaga nem egyezik a kiszivárgott, úgynevezett kalózanyaggal, ezt a közelmúltban befejeződött vizsgálat bizonyította - mondta a kormányszóvivő szerdai sajtótájékoztatóján. Hozzátette: bizonyossá vált, hogy a hanganyagot nem az ülésen jelenlévők közül készítette valaki.

A Népszabadság úgy tudja, a "stúdióminőségű" hangfelvétel, a szakértők szerint nem a tanácskozásról hivatalosan készített CD másolata, hanem feltehetően "pluszkábelen" - esetleg profi lehallgató eszközökkel - lopták a hangot, amit egy másik magnóval rögzítettek. Erre utal, hogy a hivatalos és a kalózfelvételen eltérnek a kazetták "fordítási helyei".

Danks Emese kormányszóvivő szerint mivel biztonsági szempontból kiemelten védett objektum a balatonőszödi üdülő, ezért a titkos hangfelvétel miatt felmerült a törvénysértés gyanúja. Ennek vizsgálatát az illetékes hivatalos szervek megkezdték. Bár a szóvivő nem nevezte meg, de a titkosszolgálatok illetékesek az ügyben.