A parkolóban is felvehették az őszödi beszédet

Vágólapra másolva!
Bent sem kellett lennie a teremben annak a személynek, aki Gyurcsány Ferenc májusi balatonőszödi beszédét rögzítette. Az általunk megkérdezett szakértő szerint akár a parkolóból is fel lehetett venni a miniszterelnök által mondottakat. Hogy pontosan ki és hogyan rögzítette a frakcióülés hanganyagát, azt a Nemzetbiztonsági Hivatal próbálja kideríteni.
Vágólapra másolva!

Nemzetbiztonsági szakértők és a köztársasági őrezred munkatársai vizsgálják a májusi balatonőszödi szocialista frakcióülés hangfelvételének kiszivárogtatásának körülményeit - közölte az [origo]-val Vajda Péter, a polgári titkosszolgálatok szóvivője. A vizsgálat elsősorban arra irányul, hogy kiderüljön, ki és hogyan készíthette a felvételt, de a szóvivő szerint ettől elválaszthatatlan az a kérdés is, hogy történt-e bűncselekmény.

A szóvivő nem tudta megmondani, hogy mikor fejeződhet be a vizsgálat, de érdeklődésünkre közölte, a nyomozás eredményéről tájékoztatják majd a nyilvánosságot.

A felvétel az általunk megkérdezett szakértők véleménye szerint egyértelműen jó minőségű, biztosan nem diktafonnal készült, azon háttérzaj alig hallható. Sőregi Róbert, egy konferenciák hangosításával foglalkozó cég munkatársa az [origo] érdeklődésére azt mondta, ha kábeles mikrofonokat használtak a teremben, akkor a hangtechnikusoknak észre kellett volna venniük a becsatlakoztatott plusz kábelt.

Ha azonban a konferenciateremben rádiós mikrofonok vannak, egy egyszerű vevőegységgel meg lehetett keresni azok frekvenciáját, és rögzíteni a felvételt, akár a szomszéd szobából vagy a parkolóból is. Az ilyen berendezések hatótávolsága ugyanis 80-100 méter, méretük pedig nem haladja meg egy nagyobb pénztárcáét. Az olcsóbb verziókhoz már 40-50 ezer forintért hozzá lehet jutni, de egy jó minőségű berendezés is megvásárolható 150 ezer forintért.

Gyurcsány Ferenc májusi, balatonőszödi beszédének nyilvánosságra kerülésének másnapján, szeptember 18-án, Hiller István, az MSZP elnöke és Lendvai Ildikó frakcióvezető is úgy nyilatkozott, nem nyomoznak a kiszivárogtató után. Szeptember 29-én azonban a miniszterelnök egy televíziós interjúban arra kérdésre, folyik-e vizsgálat, már azt válaszolta, "akiknek ebben a témában dolgozniuk kell, azok már dolgoznak rajta".

Ezt erősítette meg szerdán Danks Emese kormányszóvivő, aki azt mondta, azért indult vizsgálat, mert a balatonőszödi üdülő biztonsági szempontból kiemelten védett objektum, így a titkos hangfelvétel miatt felmerült a törvénysértés gyanúja. A Kormányszóvivői Iroda ezt érdeklődésünkre azzal egészítette ki, hogy mára egyértelművé vált, nem az ülés egyik részvevője rögzítette az elhangzottakat és nem is a hivatalos felvételt másolták le, ezért van szükség vizsgálatra.

Kovács Áron