Kóka most már magyarázza a dübörgést

Vágólapra másolva!
A túlzásra alapuló hazugságok közé sorolta pénteki parlamenti beszédében a kormányfő gazdasági minisztere, Kóka János korábbi szavait, miszerint "dübörög a gazdaság". Kóka az [origo] kérdésére úgy reagált: emiatt érheti őt kritika, de az ellenzék kergette bele, hogy ezt mondja.
Vágólapra másolva!

Heves ellenzéki bírálatokat váltott ki még az országgyűlési választási kampány során Kóka János gazdasági miniszter mondata, miszerint "Magyarországon dübörög a gazdaság". A kijelentésre a pénteki parlamenti ülés ellenzéki és kormánypárti szónokai is kitértek Gyurcsány hazudós beszéde kapcsán.

Maga a kormányfő úgy fogalmazott pénteki parlamenti beszédében, hogy a túlzó, egyoldalú ígéretek hazugságát mindkét oldal gyakorolta korábban. "Állítsd azt, hogy dübörög a gazdaság, hátha elhiszik" - jelentette ki Gyurcsány. Ezzel gyakorlatilag saját miniszterének kijelentéséről is elismerte, hogy valótlan volt.

Megkérdeztük Kóka Jánost, aki most azzal magyarázta elhíresült kijelentését, hogy az ellenzék kényszerítette bele. Az ellenzéki politikusok "mindig csak a rosszat emelték ki" a gazdaságot jellemző adatokból, és Kóka állítja, erre válaszul mondta ő azt, hogy dübörög a gazdaság. "Emiatt érhet engem hangulati kritika" - közölte a miniszeter, és hozzátette: őt azért "szerződtették" a kormányba, hogy erősítse a gazdasági optimizmust és, hogy minél több tőke jöjjön be az országba.