Hiába kérte a Fidesz a főkapu kinyitását

Vágólapra másolva!
A házbizottság mai ülésén kiderült: a rendőrség biztosítani tudja az Országház biztonságát. Az épület főkapujának kinyitására vonatkozó fideszes kérést visszautasította a házelnök.
Vágólapra másolva!

A Házbizottság mai ülését követően Szili Katalin házelnök elmondta azt is, hogy a rendőrfőkapitány tájékoztatta őt arról, hogy a mai parlamenti ülés, illetve a Ház biztonságát biztosítani tudják. Kiderült az is, hogy a Fidesz frakciója azt kérte: délután öt és hat óra között nyissák ki az Országház főkapuját, mert azt a képviselő-testület tagjai szeretnék használni.

A házelnök azonban nem engedélyezte ezt, mert a kaput csak a parlament alakulóülésén és meghatározott protokolleseményeken nyitják ki.

Szó volt arról is, hogy a jövő héten az eredeti tervekkel ellentétben ismét nem tartják meg a Nemzeti Fejlesztési Tervvel kapcsolatos vitanapot, amelyet egyszer már elhalasztottak. Szavaznak ugyanakkor a hétfői ülésen a legfőbb ügyészről.