Minden nap nagygyűlést tart a Fidesz

2006.10.06. 16:12

Nem akar előre hozott választást a Fidesz, de ahhoz ragaszkodik, hogy a miniszterelnök távozzon, és szakértőkből álló kormány irányítsa az országot - jelentette ki Orbán Viktor. A Fidesz elnöke Kossuth téri beszédében közölte: felelősségre fogják vonni azokat, akik az országot válságba sodorták, azt azonban nem részletezte, hogy ezt miként tennék. A Fidesz szombattól minden nap délután 5 és 6 óra között gyűlést tart a Parlament előtt.

Az MTI becslése szerint 80 ezer - a szervezők szerint 350 ezer - ember előtt tartott beszédében Orbán Viktor kijelentette, hogy pártja az ország stabilitása érdekében nem követeli az előrehozott választásokat, de ahhoz ragaszkodik, hogy a Gyurcsány Ferenc (akit csak "papíron létező" miniszterelnöknek nevezett) távozzon tisztségéből.

A Fidesz vezetője közölte, hogy ilyen súlyos válságban még nem volt az ország, amiből - elmondása szerint - már csak egy szakértői kormány jelentheti a kiutat.

Orbán azt mondta, hogy felelősségre fogják vonni a válság okozóinak fő felelőseit, de ennek részleteit nem közölte. A politikus egyben megígérte a tömegnek, megtesznek mindent, hogy az alkotmányos jogaikat gyakorlókat, a tüntetőket, békés demonstrálókat ne bélyegezhessék meg. Közölte, hogy véleménye szerint a választók szembekerültek választott vezetőikkel, és azt mondta, szégyen, hogy a miniszterelnök minden héten hazug erkölcsi prédikációkat tart.

Az ellenzéki párt vezetője meghirdette az Igen Magyarország Chartát, amit reményei szerint aláír az összes olyan választott politikus, aki elutasítja a hazug politikát. Aki viszont megszegi képviselői esküjét, azt kiközösítik. Orbán többször hivatkozott beszédében Sólyom László köztársasági elnökre, aki korábban élesen bírálta Gyurcsány Ferencet, mondván, hogy a miniszterelnök megengedhetetlen eszközöket használt a választási győzelem érdekében.

A Fidesz-elnök szerint az a szomorú és egyben veszélyes a jelenlegi helyzetben, hogy akik elhárítanák a veszélyt, azok csapdába zárták Magyarországot. Ezzel a mai bizalmi szavazásra utalt, amelyen a kormánypárti többség igennel szavazott, és megerősítette Gyurcsányt pozíciójában. Orbán szerint ezzel a kormánypártok letörölhetetlenül magukhoz kötötték a hazugságot.

A már korábban bejelentett állandósuló ellenzéki demonstrációkkal kapcsolatban Orbán elárulta, hogy szombattól kezdődően "minden nap" délután 5 és 6 óra között gyűlést tartanak a Kossuth téren, ahol a Fidesz vezető politikusai is felszólalnak majd. Az első vezérszónok szombat délután Áder János lesz, vasárnap pedig várhatóan Navracsics Tibor frakcióvezető.

Orbán előtt mindössze két fideszes politikus tartott rövid szónoklatot a téren. Balog Zoltán parlamenti képviselő azt ígérte, addig lesz a magyar Országgyűlés képviselője, amíg a hazugság elleni harcnak van értelme. Képviselőtársa, Jakab István Magosz-elnök pedig azt mondta, ő már négy éve tudja, hogy ez a kormány folyamatosan hazudik.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK