Gyurcsány változtat a kormányzáson

Vágólapra másolva!
Nem lesz kormányátalakítás, de várhatóan több beleszólást kapnak az MSZP-s képviselők a kormányzásba - derült ki az MSZP választmányi ülésén. Szó volt arról is, hogy sajtóhírek szerint az MSZP-nek valakik el akarták adni az utóbb kiszivárgott őszödi hangfelvételt. A választmányi elnök cáfolta, hogy 600 ezer euróra zsarolták volna az MSZP-t kazettáért, de kissé zavarba jött a kérdések miatt.
Vágólapra másolva!

Az MSZP levonta az elmúlt hónapok tanulságát, és változtatni fognak a kormányzáson - erről Simon Gábor, a szocialisták választmányi elnöke beszélt szombaton. A párt országos választmánya délelőtt ülésezett - a miniszterelnök is ott volt.

"Nem lesz kormányátalakítás" - szögezte le Simon, mert "nincs itt az ideje". Viszont a kormányzás módján változtatni akarnak, erről a kormány írásos megállapodást fog kötni az MSZP és az SZDSZ frakciójával. Az [origo] kérdésére, hogy vajon az áll-e a változtatás hátterében, hogy a szocialista képviselők nagyobb beleszólást szeretnének a kormányzati munkába, Simon azt válaszolta: "jól érzi". "Van egyfajta elvárás a képviselőcsoport részéről, hogy nagyobb beleszólást kapjon a döntések előkészítésébe" - fogalmazott.

Mint arról már korábban beszámoltunk, nem annyira tetszik a kormány tevékenysége az MSZP-nek, mint ahogy azt a hivatalos nyilatkozatok beállítják. A képviselők nagyobb beleszólást szeretnének a döntések előkészítésébe, a kommunikációval is vannak problémáik, és a liberális miniszterek is irritálnak több szocialistát. Az egyik képviselő szerint ha szükséges, a frakció ki is fogja követelni a nagyobb beleszólást a munkába.

Az MSZP egyébként továbbra is kitart az egyensúly helyreállítása, a reformok folytatása és a fejlesztések mellett, mert ezeknek nincs alternatívája - mondta a választmány elnöke. A párt kongresszusát október 21-én tartják, ahol döntenek a tisztújításról. A választmányi ülésen Simon szerint nem került szóba, hogy támogatják-e a Gyurcsány Ferenc megválasztását a pártelnöknek.

Cáfolták a zsarolást

Kisebb bonyodalmat okoztak Simon Gábor a választmányi ülés elején mondott szavai. Ezek szerint "olyan országban szeretne élni, ahol nem kell attól tartania, hogy hatszázezer eurót kínálnak a hangfelvételért" - ezzel az utóbb kiszivárgott őszödi felvételre utalt. Egyes médiumok ezt úgy értelmezték, hogy valaki 600 ezer euróra zsarolta az MSZP-t.

Simon Gábor szerint a sajtóban félreértelmezték délelőtti szavait. Azt mondta, nem állított olyat, hogy az MSZP-nek felajánlották volna megvásárlásra a kiszivárgott balatonőszödi beszédet, ő csak arra utalt, hogy voltak olyan hírek az interneten, illetve a sajtóban, hogy ezt a felvételt valakik felajánlották másoknak megvételre. Simon hangsúlyozta, hogy az MSZP csak a sajtóból értesült a felvételről.

Újságírói kérdésre, miszerint a 600 ezer eurós összegről honnan hallott - hiszen eddig konkrét összegről sehol sem esett szó -, azt mondta: az interneten szerezte ezt az információt. A kérdésre, hogy pontosan hol is olvasta ezt, nem tudott választ adni, majd kitért a kérdés elől és azt mondta: nem ez a legfontosabb. A zsarolásról Gyurcsány Ferencet is megkérdezték, aki szintén nem erősítette meg az értesüléseket.