Belső segítséggel kerülhetett ki a Lamperth-beszéd

2006.10.09. 10:09

Ezentúl sem fogják átkutatni a szocialista párt rendezvényeinek résztvevőit Hiller István pártelnök szerint, annak ellenére, hogy a Népszabadság értesülései szerint belső segítséggel kerülhetett ki Lamperth Mónika beszéde. A vasárnap kiszivárgott hanganyag szerint az önkormányzati és területfejlesztési miniszter azzal biztatta párttársait, hogy törvénymódosítással erősítenék meg regionális pozícióikat a választási vereség ellenére.

Vasárnap került nyilvánosságra az a hangfelvétel, amely az MSZP választmányának szombati zárt ülésén készült. A felvételen Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter arról beszél, törvénymódosítással tenné lehetővé, hogy az önkormányzati választáson elszenvedett vereség ellenére is "erős mandátumhoz" jussanak a kormánypárti politikusok a regionális területfejlesztési tanácsban.

A Népszabadság értesülései szerint a Magyar Rádió által közölt felvétel "belső segítséggel" jutott ki az ülésről, valószínűleg valamelyik elégedetlen szocialista politikus szivárogtatta ki a zárt ülésről készült hanganyagot. A lap hozzátette, a pártok időnként átvizsgáltatják székházaikat poloskák után kutatva, a szombati ülésen pedig - a jelen lévő védett személyek miatt - az őrezred is ellenőrizte a helyiségeket, de a telefonokat, netán diktafonokat nem kellett leadni.

"Maffiamódszerek"

Lamperth Mónika vasárnap délután közleményt adott ki, ebben azt állította, hogy a felvételt "önkényesen megvágták", s így eltorzították az általa mondottakat. A miniszter szerint a területfejlesztési normák módosítására valóban szükség van, de azért, hogy felhasználhatók legyenek az európai uniós források. Az MSZP szóvivője, Nyakó István maffiamódszerekről beszélt, szerinte a kormány tagjait a Fidesz érdekeinek megfelelően lehallgatják, majd a felvételeket önkényesen manipulálják, és a névtelenség homályába burkolózva kiadják. Az [origo] kérdésére a szóvivő azt mondta: nagyon valószínű, hogy lesz belső vizsgálat, de erről részleteket csak a hét elejére ígért.

Ezentúl sem kutatják át a politikusokat

A szocialista párt rendezvényein a meghívottak táskáit, zsebeit ezentúl sem fogják átkutatni, mielőtt beengednék őket - jelentette ki hétfő reggel a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában Hiller Isván, aki szerint kell egy olyan morális minimum, amit mindenkinek betartani kötelessége. "Aki ez ellen vét, tudatosan tesz, nincs helye közöttük" - tette hozzá. A pártelnök szerint ugyanakkor nincs általános garancia arra, hogy egy zárt ülésen elhangzottak nem kerülnek nyilvánosságra. Hiller arról is beszélt, hogy Lamperth szavai valójában egy egyeztetési folyamatra utaltak, arra, hogy a miniszter a frakciókkal akar egyeztetni.

Az SZDSZ elnöke szintén ebben a tévéműsorban arról beszélt: tudomásul veszi, hogy egy pártnak vannak olyan megnyilvánulásai, amelyeket nem a nyilvánosságnak szán. Kuncze Gábor szerint az is lehet, hogy a szocialisták ülésén elhangzottak teljes szövegében olyan részek is lesznek, amelyek az SZDSZ-t támadják. A liberális párt vezetője úgy vélte, hogy semmi különös nincs abban, hogy egy ilyen ülésen a párt "sokszor belül akarja a közösségét erősíteni, lelkesíteni", lelket önteni beléjük, különösen ilyen választási vereséget követően.

"Menthetetlen mondatok"

Dávid Ibolya hétfőn reggel "menthetetlen mondatoknak" nevezte Lamperth kijelentéseit, amelyeknek tartalma szerinte az, hogy a miniszter helyzetbe akarja hozni a szocialistákat a Fidesszel szemben. "Ha igazat kell mondani, ahogy a miniszterelnök meghirdette, akkor az legyen törvényes, amely a demokráciát szolgálja, ne pedig ilyenféle mutyizás, hogy a pénzelosztás súlypontját át lehet tenni oda, ahol a szocialistáknak nagyobb befolyása van" - jelentette ki a pártelnök a közszolgálati tévé reggeli műsorában.

A Fidesz a vasárnap délutáni demonstrációján reagált a kiszivárgott felvételen elhangzottakra. Navracsics Tibor frakcióvezető a beszéd kapcsán elsősorban a kormányfőt bírálta, mert szerinte Gyurcsány Ferenc korábban azt ígérte: a kormány pártállástól függetlenül együttműködik az önkormányzatokkal, Lamperth szavai viszont ennek ellent mondanak.

A beszéd egy részletét vasárnap hozta nyilvánosságra a Kossuth Rádió. A teljes hozzászólásában Lamperth Mónika négy kérdéssel foglalkozott: a tervezett pártkongresszussal, az önkormányzati választás eredményével, a Baloldali Önkormányzati Közösség újjászervezésének szükségességével, végül pedig kitért arra, hogy napirenden van a területfejlesztési törvény módosítása.

Három hete került nyilvánosságra Gyurcsány Ferenc májusi beszéde, melyben trágár szavak kíséretében ismerte be, hogy a választások előtt hazudtak. A nyilvánosságra került beszéd után példátlan politikai válság alakult ki Magyarországon: az első napokban zavargásokba torkolltak a kialakuló tüntetések, majd állandóvá váltak a békés demonstrációk, többek között a Kossuth téren. Az ellenzék a kormányfő távozását kezdte követelni, és október 6-tól maga is az utcára vonult.

[origo]/MTI

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK