Felháborodtak a tüntetők a nemzetbiztonsági tanácsokon

2006.10.09. 16:26

A Nemzetbiztonsági Hivatal a napokban kiadott egy közleményt, amely szerint a békés tüntetések résztvevői puszta jelenlétük miatt is bűncselekmények elkövetőjévé válhatnak, ha a rendezvény tömegzavargássá alakul át. A Kossuth téri demonstrálók emiatt a köztársasági elnökhöz fordultak azzal a panasszal, hogy a hivatal fenyegeti a békés tüntetőket. A Társaság a Szabadságjogokért elnöke szerint a közlemény tartalma "jogi nonszensz".

Újabb petícióval fordultak hétfőn a Kossuth téri demonstrálók Sólyom László köztársasági elnökhöz, mert úgy érzik, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) "antidemokratikus módon fenyegeti a nemzeti érzelmű tüntetőket". Az NBH ugyanis kiadott egy közleményt, amelyben arra figyelmeztetnek: "a békés és törvényes demonstráció tömegzavargássá alakulhat át, melyben a részvevők - tekintet nélkül eredeti szándékukra - akár puszta jelenlétük miatt is bűncselekmények elkövetőjévé válhatnak".

A közlemény szerint az elmúlt hetekben történt demonstrációk bár jogszerűek, jellegüknél fogva alkalmasak arra, hogy azokat szélsőségesek állam elleni bűncselekmények elkövetésére használják fel, akár lázadásra vagy az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására is.

Az NBH közleményében az áll: "a bírói gyakorlat szerint ugyanis aki jelen van egy bűncselekmény elkövetésénél és jelenléte szándékerősítő hatással lehet a bűncselekmény elkövetőjére, pszichikai bűnsegédként maga is a bűncselekmény elkövetőjévé válik. Ezért a tömegzavargásokban való passzív részvétel is elkövetési magatartásnak minősül." Az NBH szerint ahhoz, hogy bűncselekményről beszélhessünk, még az sem szükséges, hogy az alkotmányos rend vagy annak intézményei ténylegesen veszélybe kerüljenek.

Az NBH visszautasítja a tüntetők fenyegetésének vádját

Míg a petíciót író Kossuth tériek a békés tüntetők fenyegetésének érzik a közleményben foglaltakat, az NBH hétfő délután újabb szöveget adott ki, amelyben visszautasította ezt a vádat. A Nemzetbiztonsági Hivatal új közleménye szerint a demonstrálók felháborodását kiváltó írás csupán figyelmeztetett arra, hogy "erőszakos cselekmények színhelyén az azokban részt nem vevő személyeket is veszély fenyegetheti", a célja pedig az volt, hogy erre, illetve a jelenlét lehetséges következményeire felhívja az NBH honlapját olvasóknak a figyelmét.

Az eredeti közleményt hétfő délelőtt még el lehetett olvasni a Nemzetbiztonsági Hivatal honlapján, délutánra viszont az egész internetes oldal hozzáférhetetlenné vált. A webcímen látható tájékoztató szöveg szerint a honlap jelenleg költözés alatt áll, és csak október 10-én kezdi meg szolgáltatásait.

Dénes Balázs jogász, a Társaság a Szabadságjogokért elnöke szerint "jogi nonszensz" a Nemzetbiztonsági Hivatal első közleménye. "Gyakorlatilag kizárt, hogy valaki bűnsegéddé váljon, ha békés szándékkal, békés tömegrendezvényen vesz részt, és nem tud arról, hogy mások bűncselekményt terveznek" - mondta a jogász.

A TASZ álláspontja szerint egyébként a zavargásokkal kapcsolatos eddig nyilvánosságra került eseményeknél garázdaság vagy legfeljebb hivatalos személy elleni erőszak merült fel, olyan súlyos államellenes bűncselekmények nem, mint amelyeket a Nemzetbiztonsági Hivatal említett. Dénes Balázs emellett azt is elmondta: alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának vagy lázadásnak bűnsegédje csak szándékosan lehet valaki. A TASZ elnöke a hivatal közleményét ahhoz hasonlította, mintha az egyik nagy bevásárlóközpont kiadna egy figyelmeztetést, amelyben az állna: tudomásukra jutott, hogy holnap lopás lesz az áruházban, és minden látogató figyelmét felhívják arra, hogy ott-tartózkodásukkal ők is bűnsegéddé válhatnak.

Vajda Péter, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok szóvivője nem kívánta kommentálni az [origo]-nak a jogász kifogásait. A Nemzetbiztonsági Hivatal honlapjának átmeneti leállása és a közlemény hozzáférhetetlenné válása kapcsán kijelentette: ennek a két dolognak nincs köze egymáshoz, a weboldal költözése "technikai ügy".

Janecskó Kata

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK