Nincs meg a többség a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén

Vágólapra másolva!
Nem lesz meg az MSZP-SZDSZ minősített többsége a Fővárosi Közgyűlés pénteki alakuló ülésén. Az alakuló ülésen a képviselők és a főpolgármester eskütétele mellett szerepel a főpolgármester fizetése és a Kossuth tér október 23-i közterület-használatáról szóló újabb kormányzati kérelem.
Vágólapra másolva!

Tájékoztatásuk szerint a kormánypártiak 33-an, az ellenzékiek pedig összesen 32-en lehetnek az ülésen. Ahhoz viszont, hogy minősített többsége legyen a kormánypártoknak, 34 képviselőre lenne szükség a 66 fős közgyűlésben. Ennek hiányában az ellenzéktől, főként a háromfős MDF-frakciótól függ majd, hogy elfogadja-e a közgyűlés a tárgyalásra javasolt napirendi témákat.

A közgyűlésben csak azután lesz meg a 34 fős MSZP-SZDSZ többség, ha Demszky Gábor lemond a listán szerzett képviselői helyéről. A főpolgármester ugyanis egy törvényi előírás alapján akkor is a közgyűlés tagja, ha nem képviselő.

Demszky Gábor helyére várhatóan Dancs Gábor kerül majd. Az SZDSZ budapesti választmánya átengedte ugyanis a jelölés jogát a főpolgármesternek, a párt országos ügyvivői testülete pedig kedden hozzájárult ahhoz, hogy Demszky Gábor lemondása után eddigi kabinetfőnök-helyettese, Dancs Gábor legyen a fővárosi képviselő.

A Fővárosi Választási Irodán az MTI megtudta, hogy kedd estig egyetlen fővárosi képviselő sem mondott le mandátumáról. Erre már az alakuló ülés előtt nem is kerül sor, mivel egy új képviselő csak az előírt háromnapos jogorvoslati határidő után lehet tagja a közgyűlésnek. Így péntekig már egyetlen képviselőcsere sem valósítható meg a közgyűlésben.

Az alakuló ülésen részt vesz Rajk László (SZDSZ) képviselő is, akit pártja korábban csak húzónévként jelölt a fővárosi listán. Az SZDSZ ügyvivői testülete kedden nem tárgyalt a Rajk László lemondása esetén megjelölt Molnár István személyéről. Megvárják azt, amíg benyújtja majd Rajk László a lemondását - közölte Lakos Imre a párt budapesti elnöke.

Eggyel kevesebb képviselő lesz majd az alakuló ülésen a Fidesz-KDNP 30 megválasztott politikusából, Kecskés Gusztáv ugyanis a VII. kerületben is listás mandátumot szerzett, s egyidejűleg két listás képviselői posztja nem lehet senkinek. A fideszes politikus jelezte a választási bizottságnak, hogy a VII. kerületi mandátumát tartja meg.