Megbírságolták az ostromtudósításért a Hír TV-t

Vágólapra másolva!
Egymillió forintos bírsággal sújtotta a médiahatóság a Hír TV-t az MTV ostroma idején sugárzott tudósítása miatt. Az ORTT szerint ugyanis a Hír TV megsértette a tényszerű és tárgyilagos tájékoztatást, valamint az alkotmányos rend tiszteletben tartását előíró médiatörvényt. A TV bejelentette, hogy megfellebbezi a határozatot.
Vágólapra másolva!

Egymillió forintos bírsággal sújtotta szerdán a Hír Televíziót működtető részvénytársaságot az MTV ostroma idején sugárzott tudósítása miatt az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT). Az egymilliós bírság a médiatörvényben lehetővé tett legnagyobb összegű büntetés, amit az ORTT kiróhatott.

Liszkay Gábor, a Hír Televízió elnöke közölte, a döntésről írásos értesítést még nem kaptak, de bírósági úton megtámadják azt.

A határozatot a Fidesz és a KDNP ellenszavazatával, az MDF-es tag tartózkodása mellett három támogató szavazattal fogadták el.

A döntés szerint a Hír TV megsértette a tényszerű és tárgyilagos tájékoztatást, valamint a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjének tiszteletben tartását előíró médiatörvény-passzusokat

A Hír TV helyszíni tudósítója az incidenseket forradalmi eseményekként próbálta bemutatni, és több alkalommal kritika nélkül fogadott olyan értesüléseket, melyek alátámasztották azon vélekedést, miszerint a rendőrség indokolatlan módon alkalmaz erőszakot a tüntetőkkel szemben, valamint hogy a karhatalmi erőket terheli a felelősség az atrocitásokért - áll az ORTT állásfoglalásában.

"A műsorszolgáltató nem tájékoztatott tényszerűen és tárgyilagosan akkor, amikor háborúról, forradalomról, új '56-ról beszélt" - állapította meg az ORTT.

Az ORTT előzetes megállapításaira reagálva október 2-án a Hír TV nyilatkozatot juttatott el a médiahatóságnak. Ebben azt írják, hogy a tévé ostroma idején sugárzott műsoruk eleget tett a médiatörvény sokoldalú, kiegyensúlyozott, tényszerű, időszerű és tárgyilagos tájékoztatást előíró bekezdésének. Azt elismerik ugyanakkor, hogy tudósítójuk több esetben drámai hangú élő tudósításokat közölt, melyek nem nélkülözték a "csatatér", "ostrom" vagy "háború" kifejezéseket. Ezeket a kifejezéseket azonban nem tartják túlzónak vagy félelmet keltőnek.

Liszkay Gábor, a Hír TV elnöke korábban az [origo]-nak is azt mondta, hogy szerinte nem volt egyoldalú az általuk közvetített műsor. Szerinte az MTV ostromáról tudósító minden újságíró nagy pszichés nyomás alatt volt, de kollégái beszámolói nem voltak kiegyensúlyozatlanok.

Az ORTT álláspontja szerint azonban, ha a helyszíni tudósító tapasztalatok híján nem tudta is megfelelően kezelni az eseményeket, a műsorszolgáltatónak kötelessége lett volna mindent megtenni annak érdekében, hogy a tájékoztatás ne sértse a médiatörvényt. Erre azonban nem került sor, a tűzvonalban dolgozó riporter szavai és véleménye nem kerültek kiigazításra - áll az ORTT közleményében.