A baloldaliaknak udvarolt Kósa Lajos

2006.10.11. 17:32

A baloldali emberekkel való együttműködésre szólított fel a fideszes gyűléssorozat szerdai szónoka, Kósa Lajos debreceni polgármester, aki ugyanakkor megismételte pártja követelését: Gyurcsány Ferencnek mennie kell. Kósa szerint a kormánypárti képviselők is szemlesütve szavaztak bizalmat a miniszterelnöknek.

A Gyurcsány Ferenc távozását követelő gyűléssorozat szerdai rendezvényének vezérszónoka Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere volt. Az öt órára meghirdetett kormányellenes tüntetésre ismét megtelt a napközben eléggé kihalt Kossuth tér, annyira, hogy az itt közlekedő 2-es villamos csak lépésben tudott közlekedni.

Még a program megkezdése előtt egy kisebb incidens is történt: a Magyar Televízió helyszínen forgató stábjának a tüntetők közül páran meglehetősen indulatosan, trágár szavakat használva tették szóvá, hogy miért az árusokat és a járókelőket filmezik, így hamis képet festve a tüntetés lényegéről.

Öt órakor Rákay Philip műsorvezető, a gyűléssorozat házigazdája lépett a színpadra, és üdvözölte az egybegyűlteket. Mint mondta, jó újra ismerősöket látni itt a Kossuth téren. Utána az elmúlt napokhoz hasonlóan sajtóban megjelent híreket olvasott fel. Az egyik cikkre, amelyik arról szólt, hogy az MTV nem tartja elfogultnak a fideszes politikusok által bojkottált Nap-kelte című műsort, a téren összegyűlt tömeg füttyszóval reagált.

Megtapsolták viszont a tüntetők azt a bejelentést, miszerint a Fidesz október 23-án nem vesz részt olyan ünnepségen, ahol Gyurcsány Ferenc is felszólal. A szocialista párt szóvivőjének, Nyakó Istvánnak azt a kijelentését kinevették, amely szerint Orbánnak fel kell hagynia a hazudozással. A program Berecz András mesemondó előadásával folytatódott, aki énekelt, és történetekkel szórakoztatta a tüntetőket.

Kósa szerint közös érdek Gyurcsány leváltása

Rákay ezt követően konferálta fel azt az embert, aki "erőt ad mindannyiuknak": Kósa Lajost. Debrecen polgármestere mondandójában többször ahhoz a gondolathoz tért vissza, hogy a jobboldalnak konszenzusra kell jutnia a baloldali szavazókkal.

Hangsúlyozta, hogy csak közösen - régi sérelmeket elfeledve, a jövőbe nézve - sikerülhet az ország talpra állítása, és ennek első lépése, hogy Gyurcsány Ferencnek mennie kell. Ezt azzal indokolta, hogy szerinte az ország első embere kiírta magát a demokráciából, ezért nem pártpolitikai kérdés, hogy le kell mondania.

Hasonlata szerint, amit a kormányfő tett, az olyan, mintha egy mennyasszonynak a számára legfontosabb napon, az esküvőjén valaki minősíthetetlen, trágár szavakkal illetné. Mint mondta, ilyenkor csak egyet mondhat mindenki, azt, hogy "kifelé". Az összegyűlt tömeg erre azt kezdte skandálni: "Mondjon le!".

Kósa elmondása szerint a múlt pénteki bizalmi szavazáson a baloldali képviselők "szemlesütve mondták, hogy igen" a kormányfő megerősítésére, mert közben tudták, hogy nemet kellett volna mondaniuk, de a kormányfő megzsarolta őket azzal, hogy az egész kormány megborul a leváltása esetén. A politikus szerint a helyzet hasonlatos a mohácsi vészhez abban, hogy mindegy, korábban kinek miben volt igaza, az a lényeg, hogy az ország elveszik, ha nem fognak össze a baloldallal.

A fideszes képviselő azt jósolta, hogy egy újabb Gyurcsány-csomagot már nem fognak túlélni a családok, akik az eddigi megvonásokba is szinte belerokkantak. Ezért szerinte ismét az utcára fognak menni az emberek, de az országnak addig is 1000 milliárdba fog kerülni, ha a kormányfő marad. Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter vasárnap kiszivárgott beszédére utalva pedig kijelentette, hogy Lamperth Mónika lebukása után is lehet, hogy Magyarország elesik az uniós támogatásoktól.

Akárcsak közvetlenül a választások után, Kósa ismét úgy fogalmazott: hideg vizet most a csuklóra, mindenki őrizze meg a higgadtságát, mert nagy felelősség terhel most mindenkit, hogy a padlóra került országot talpra állítsák. Beszéde végén pedig tolmácsolta az általa irányított Debrecen lakóinak üdvözletét, akik mint mondta, nagyon szorítanak a budapestieknek.

KAPCSOLÓDÓ CIKK