Feljelentést tettek a Gyurcsány-beszéd miatt

Vágólapra másolva!
A Fidesz európai parlamenti képviselője, Szájer József a Kossuth téren bejelentette, hogy a párt két képviselője feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kiszivárgott balatonőszödi beszéde alapján közérdekű adattal való visszaélés miatt. Pénteken női napot iktat be a Fidesz a Parlament előtti nagygyűlés sorozatába.
Vágólapra másolva!

Szájer József, a Fidesz európai parlamenti képviselője beszélt csütörtökön háromnegyed hattól a Kossuth téren a párt péntek óta tartó nagygyűlés-sorozatának hetedik napján. Szájer egy bejelentésel kezdte a beszédét: két fideszes képviselő, Áder János és Balsai István feljelentést tett ma a Legfőbb Ügyészségen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ellen. Az ügyészséget arra kérték, hogy rendeljen el nyomozást a BTK 177/B paragrafusa, visszaélés közérdekű adattal tényállás miatt. A Fidesz szerint a kormányfő akkor követte el ezt a bűncselekményt, amikor, bár tisztában volt a valós költségvetési helyzettel, mégsem hozta azt nyilvánosságra.

Szájer szerint 1956-ban az akkori forradalmárok a gátlástalanság, a hazugság és a hatalomhoz való mániákus ragaszkodás ellen harcoltak, és ezek jellemzik ma Magyarország miniszterelnökét. A forradalom 50. évforduja együtt ünneplésének elutasításával kapcsolatban az európai parlamenti képviselő azt állította, hogy "Gyurcsány a '80-as évek végén tett nyilatkozatában még a saját édesapjától is elhatárolódott, mert az nem volt hajlandó ellenforradalomnak nevezni '56-ot".

Szájer hosszan bírálta a Szabad Demokraták Szövetségét beszédében. "Az a javaslatom az SZDSZ-nek, hogy nevéből töröljön két szót, a szabad és a demokrata szót" - fogalmazott a politikus, majd hozzátette, hogy ha ezt túl rövidnek találnák, a Strabag szót javasolja kiegészítésnek. (Ezzel arra utalt, hogy egy osztrák politikus állította, az MSZP és az SZDSZ a magyar autópálya-építésekben rtésztvevő Strabagtól pénzt kapott, a két párt azonban ezt tagadta.)

Éljenzés fogadta a téren Szájernek azt a bejelentését, hogy fideszes képviselők, Járóka Lívia és Őri Csaba nyerték el az év európai parlamenti képviselője díjat. A politikus megemlítette, hogy Gál Kinga szót emelt Brüsszelben a zavargásokhoz kötődő, kétes előzetes letartóztatások és rendőri túlkapások miatt.

"Csalódtunk 16 évvel ezelőtti reményeinkben, 1988-89-ben létrejött rendszerünk kificamodott" - mondta Szájer József, majd kijelentette: "a rosszul gombolt mellényt, újra kell gombolni". "Először is a hazugnak kell mennie, de ne vegyük le a felelősséget azokról sem, akik a hazugság oldalára, a sötét oldalra álltak. Jegyezzük meg ennek a 208 képviselőnek a nevét" - folytatta a Gyurcsánynak kedvező bizalmi szavazásra utalva. "Ma az alkotmányos demokratikus hatalom gyakorlásának legfőbb akadálya, maga a miniszterelnök" - mondta a képviselő beszéde végén.

A politikus fellépését az elmúlt napok forgatókönyvéhez hasonlóan ismét zenei program előzte meg, a Kolozsvárról és Székelyföldről érkezett tagokból álló, Üsztürü zenekar koncertje. A rendezvényen beszédet mondott Melocco Miklós szobrász és Bánffi György színművész is. Fél hat után néhány perccel érkezett meg Rákay Philip műsorvezető, akit először kifütyültek, mert bevallotta, hogy azért késett, mert Friderikusz Sándor műsorából jött. A Medián közvélemény-kutatásának ismertetése viszont tapsot és éljenzést váltott ki a Kossuth téren, mivel eszerint Orbán Viktor harmadik helyre került a politikusok népszerűségi listáján.

Rákay Philip negyed hétkor bejelentette, hogy pénteken női napot tartanak a Kossuth téren, csupa női felléppővel. Szvorák Katalin énekesnő, Kubik Anna színésznő, Hankiss Ágnes és Peczné Gál Ildikó áll majd ki az emberek elé.