Három gyanúsítottja van az olaszliszkai lincselésnek

2006.10.16. 10:18

Három férfit vettek őrizetbe a vasárnapi olaszliszkai lincselés miatt. A gyanúsítottak között van a helyi cigány kisebbségi önkormányzat egyik képviselője, akinek a húga volt az elsodort 11 éves kislány. A helyi kisebbségi önkormányzat vezetője szerint azért szabadulhattak el az indulatok, mert ugyanebben a családban pár éve már elütöttek egy gyereket, aki a helyszínen meghalt.

Három férfit gyanúsítanak azzal, hogy halálra vertek egy férfit, miután autójával elsodort egy 11 éves kislányt - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői sajtótájékoztatóján. A lány csak könnyebben sérült meg, azonban a rokonai - bár nem tudták, milyen sérüléseket szenvedett a gyerek - kirángatták a férfit a volán mögül, majd brutálisan megverték.

A megyei főkapitány elmondása szerint a rendőrség és a mentők igen hamar a helyszínre értek, de a férfi életét már nem tudták megmenteni. A három férfit emberölés alapos gyanújával hallgatják ki, és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat, de a nyomozás folyik, mert jelentős eltérések vannak a vallomásuk és a tanúk által elmondottak között. Kökényesi Antal főkapitány szerint a megyében eddig ilyen bűncselekmény még nem történt.

Az [origo]-nak a helyi roma kisebbségi önkormányzat elnöke, Fercsák László megerősítette, hogy az egyik gyanúsított a kisebbségi önkormányzat most ősszel megválasztott képviselője, H. Dezső. Előzetes letartóztatásba került a 18 éves fiatalember édesapja, idősebb H. Dezső is, míg a rendőrség közlése szerint a harmadik gyanúsított a 21 éves Sz. András. Fercsák László úgy véli, hogy biztosan egy korábbi eset miatt szabadulhattak el az indulatok. "Hét évvel ezelőtt ugyanebben a családban már elgázoltak egy 7 éves kislányt, aki azonnal szörnyethalt, a sofőr pedig alig pár éves büntetést kapott" - idézte fel a történteket.

Szerinte emiatt történhetett, hogy a családtagok elvesztették a fejüket. Ráadásul a szemtanúk azt beszélik: az odarohanó férfiak azt hitték, hogy még a kocsi alatt van a gyerek. Fercsák László már csak akkor ért a helyszínre, mikor a tanár már nem élt, de elmondása szerint mindenki megdöbbent a történteken, mert soha nem gondolták volna a képviselőről, hogy ilyesmire képes. Fercsák elmondása szerint a fiatalember rendezett életet élt, és büntetlen előéletű.

Az áldozat gyerekei elmenekültek

A megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Kompoltiné Jakab Ilona az [origo]-nak további részleteket mondott az esetről. "A tanár két gyermeke az autóban volt, így végig láthatták, mi történik" - közölte a sajtóreferens. Elmondása szerint a gyerekek - 6 és 14 évesek - megijedtek, és kimenekültek az autóból, mikor látták, hogy mi történik az apjukkal. Az elszaladó gyerekeket egy olaszliszkai férfi vette fel, aki éppen arra hajtott az autójával. A sajtóreferens arról is beszámolt, hogy az a 11 éves kislány, aki miatt meglincselték a tanárt, gyakorlatilag nem is sérült meg, csak felszínes hámsérülései vannak.

Fotó: MTI

Olaszliszka polgármestere, Fekete Gyula az [origo]-nak azt mondta: "Nem igaz, hogy a falunak az a része, ahol a lincselés történt, egy gettószerű cigánytelep lenne." Elmondta: a faluképnek megfelelő házak vannak a környéken, az út aszfaltos, és az ott élők többsége rendes, szorgalmas ember. Az MTI értesült úgy, hogy az eset a romatelepen átvezető úton történt.

Fekete Gyula arról is beszélt, hogy valóban van azonban a helyiek között egy "bizonyos kör, akik az istennek sem akarnak megjavulni, és már összeütköztek a törvénnyel". Elmondása szerint a rendőrök a polgármesteri hivatal irodájában kezdtek kihallgatni több embert a történtekről, mert többen vannak, akik végignézték a tanár megverését. A rendőrségi sajtóreferens szerint előfordulhat, hogy a szemtanúk vallomása alapján a már előzetes letartóztatásban lévő három férfin kívül más is gyanúsítottá válik.

A polgármester elmondta: mélységesen bántja és sérti, hogy a vasárnapi lincselés miatt a falu egész közösségét minősítik. Közlése szerint egymás után érkeznek a fenyegető e-mailek a falu új honlapjára, amelynek újraindítására nemrég még nagyon büszkék voltak. "Soha nem jártam Olaszliszkán, de ezek után nem is fogok!" - írta valaki, de olyan levelet is kaptak, amelyben az állt: remélik, hogy ezután az autósok minden bicikliző olaszliszkai gyereket elütnek.

"Gondolhatják, hogyan érzik magukat az itt élők, mikor azt javasolják ismeretlenek, hogy mindkét irányból behajtani tilos táblával kellene lezárni a falunak azt a részét, ahol 'ilyenek' élnek" - tette hozzá.

Az [origo] helyszíni tudósítója beszámolt arról, hogy a falunak ezen a részén szinte minden családban sok gyerek van, akik közül sokan az utcán játszanak, járda pedig csak az egyik oldalon van. A környéken lakók szerint mióta leaszfaltozták az utat, gyorsan hajtanak itt át az autók. A lincselés helyszínén még mindig látszik a vérfolt, és üvegcserepek vannak mindenfelé. A tiszavasváriak közül többen átjöttek ide hétfőn, egy férfi tiszavasvári címeres zászlót hozott, amire gyászszalagot varrtak.

Döbbenet és értetlenség

Döbbenet és értetlenség jellemezte hétfőn a Kabay János Általános iskolát, ahol a meglincselt férfi dolgozott. Az általános iskolát, de lehet mondani az egész Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszavasvárit mélyen megrázta a tragédia, fel sem tudják fogni, miért történt az egész - mondta sírástól elcsukló hangon az iskola egyik pedagógusnője az MTI tudósítójának. A 44 éves, földrajzot tanító férfit csendes, béketűrő emberként jellemezték kollégái és tanárai.

Már reggel egy kis emlékfalat állítottak fel az iskolában, a gyerekek hoztak ide mécseseket. Az iskolarádióban 8 órakor az igazgató elmondta, hogy mi történt a tanárukkal, de a legtöbben már hallották a kisvárosban terjedő híreket."Nem akartuk elhinni, ami történt, azt hittük, valami autóbalesetről van szó, ezért felhívtuk a feleségét, ő mondta el, hogyan halt meg a férje" - számolt be az [origo]-nak a tiszavasvári Kabay János általános iskola igazgatóhelyettese, Kovácsné Klicsu Katalin. A meglincselt férfi 20 éve tanított itt földrajzot, emellett az ötödikesek osztályfőnöke volt, korábban pedig maga is ebbe az általános iskolába járt.

"Nem ez a helyzet mondatja velünk, hogy nála derűsebb és főleg segítőkészebb embert elképzelni sem lehet, aki hozzá fordult, mindenkinek segített" - mondta Kovácsné Klicsu Katalin, aki szerint éppen ezért történhetett meg a lincselés. "Mindenképpen meg akart győződni róla, hogy valóban nem sérült meg az a kislány, mikor látta, hogy nincs baja, vissza is szállt a kocsiba, de elhajtani már nem tudott" - mondta az igazgatóhelyettes, aki az áldozat feleségétől értesült a vasárnap történtekről.

A Roma Polgárjogi Alapítvány egyik vezetője, Horváth Aladár közölte: együttérzésüket fejezik ki a meggyilkolt tanár családjának, és mélyen elítélik a történteket.  "Reméljük, hogy a hatóság megtalálja a bűnelkövetőket, a törvények mindenkire vonatkoznak nemtől, kortól, etnikai hovatartozástól függetlenül" - jelentette ki Horváth, aki ugyanakkor hozzátette: "ami történt, nem etnikai ügy, hanem egy bűncselekmény". Elmondta: bíznak abban, hogy a társadalom józan többsége elítéli az erőszakot, és nem a meglévő előítéletek alapján fogja kezelni ezt a tragikus esetet.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK