Pár napig nem gyűlésezik a Fidesz

Vágólapra másolva!
Az elkövetkező három nap során biztosan nem lesz Fidesz-gyűlés a Kossuth téren. Ezt a csütörtöki rendezvény műsorvezetője jelentette be, de a közönség figyelmébe ajánlott több más eseményt. A főszónok Varga Mihály a nemrég a Pénzügyminisztériumból távozott államtitkárt nevezte a kormány egyetlen igazmondójának.
Vágólapra másolva!

Pénteken nem lesz a Fidesznek nagygyűlése a Kossuth téren - jelentette be Rákay Philip az ellenzéki párt demonstrációján, nem sokkal délután öt után. A nagygyűlés műsorvezetője ehelyett péntek öt órára a Terror Házánál megrendezendő megemlékezésre, valamint a Makovecz Imre és barátai által felavatandó 45 méter magas zászlórúdhoz hívta a szimpatizánsokat a III. kerületbe. Szombaton fél ötre szintén egy óbudai eseményre, míg vasárnap délután öt órára a Rákóczi Szövetség rendezvényére a Bem térhez hívta Rákay a Fidesz-híveket.

Október 23-án a Fidesz az Astoriánál tart ünnepi megemlékezést, ahol beszédet mond Orbán Viktor pártelnök. Navracsics Tibor fideszes frakcióvezető pénteken az Inforádiónak nyilatkozva beszélt arról, ha hidegre fordul az idő, akkor lehetséges, hogy felfüggesztik a Kossuth téri gyűléssorozatot. Hozzátette azonban, hogy nincs végleges döntés arról, meddig folytatják a gyűlésezést.

Orbán Viktor október 6-án jelentette be a Kossuth téren, hogy minden nap délután öt és hat óra között gyűlést tartanak, így követelve Gyurcsány Ferenc miniszterelnök távozását. Orbán akkor azt mondta, addig nem hagyják abba, amíg Gyurcsány hatalomban van. A Fidesz szerint ugyanis a kiszivárgott balatonőszödi beszéd leleplezte a kormányfőt, aki a felvételen elismerte, hogy hazudtak az embereknek a választás előtt.

"Kirúgták az igazmondót"

Az - egyelőre utolsó, egyben tizennegyedik - ellenzéki nagygyűlés vezető szónoka csütörtök kora este Varga Mihály volt. A Fidesz alalnöke Gyurcsány Ferenc elhíresült balatonőszödi beszédének azt a részét idézte, amikor a miniszterelnök gazdasági "trükkök százairól" beszélt, majd a kormány idei kommunikációját állította ezzel szembe.

Felidézte Kóka János gazdasági miniszter Népszabadságban megjelent hirdetéseit, miszerint a magyar gazdaság teljesítményét irigyli több nyugat-európai ország. Varga emlékeztette hallgatóságát arra is, hogy a kormány egy 35 oldalas, a gazdaságot dicsérő dokumentummal félrevezette a köztársasági elnököt is, miközben - ahogy fogalmazott - ők már akkor is tudták, hogy mi a valóság, vagyis hazudtak.

A Fidesz alelnöke beszédét a hazugság fogalma köré építette, szerinte egyetlen ember volt a kormányzatban, aki ki merte mondani az igazat, mégpedig a pénzügyminisztériumból a közelmúltban távozott államtitkár. Szerinte Katona Tamást azért rúgták ki, mert részleteket árult el a bevezetésre kerülő ingatlanadóról.

Varga azt is elmondta, hogy a kabinet hazugságainak erkölcsi és anyagi kárát nemcsak a téren demonstrálók, nemcsak a Fidesz szavazói, hanem az egész ország megszenvedi. Mondandója lényegét azzal a hasonlattal tette megfoghatóbbá, hogy amikor egy buszt rossz irányba vezet a sofőrje, akkor az összes utas bajban van.