Tömegesen mondták le a tüntetést vidéki diákok

Vágólapra másolva!
Csütörtökre időzített zárthelyi dolgozatokkal és az órai jelenlétet ellenőrző rendkívüli katalógusokkal próbálta megakadályozni néhány vidéki egyetem, hogy a hallgatók felutazzanak a budapesti tandíjellenes tüntetésre - állítja a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája. Az érintett egyetemeken nem tudnak ilyen akciókról, a HÖOK szerint azonban az, hogy a demonstráció napjának reggelén hallgatók tömegei mondták vissza a részvételt, magáért beszél.
Vágólapra másolva!

Több vidéki egyetemen tömegesen íratnak zárthelyi dolgozatokat a hallgatókkal, hogy ne tudjanak csütörtökön felutazni a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) által szervezett tandíjellenes tüntetésre - mondta az [origo]-nak Ekler Gergely, a szervezet elnöke. A HÖOK-hoz olyan információk is eljutottak, hogy a Nyugat-Magyarországi Egyetemen néhány tanár a nem látogatásköteles előadáson is jelenléti ívet írt, azzal fenyegetve a hallgatókat, hogy a tüntetés miatt hiányzók nem kapnak jegyet a félévükre. Az egyetem rektora ugyanakkor az [origo] megkeresésére azt mondta, nem tud ilyesmiről.

A HÖOK korábban arra kérte az egyetemek vezetőit, hogy segítsék a hallgatók szabad véleménynyilvánításhoz fűződő alkotmányos jogának gyakorlását azzal, hogy csütörtökre rendeljenek el rektori szünetet. Ekler Gergely szerint erre a kérésre semmilyen választ nem kaptak, Miskolczi Norbert, a HÖOK budapesti regionális szövetségének elnöke pedig az [origo]-nak azt mondta, több hallgató és helyi hallgatói önkormányzat is jelzett nekik problémákat.

Miskolczi nem mondott konkrétumokat, de hangsúlyozta, hogy 6-7 vidéki egyetem hallgatóinak nagy része csak csütörtök reggel mondta vissza a felutazást. "Nem hiszem, hogy a hallgatók rémhírek miatt nem szállnak fel az előre kibérelt és lefoglalt vagonokra" - mondta, utalva arra, hogy valós fenyegetések okozhatták a hallgatók távolmaradását. A budapesti elnök szerint az előre bejelentettnél lényegesen kevesebben jönnek Nyíregyházáról, Debrecenből, Győrből, Pécsről és Sopronból is.

Faragó Sándor, a soproni székhelyű Nyugat-Magyarországi Egyetem rektora a HÖOK állításaira reagálva ugyanakkor az [origo]-nak azt mondta, hogy nincs tudomása a hallgatók visszatartásáról, rektori vagy dékáni szinten ilyen döntés biztosan nem született, és a hallgatói önkormányzatok sem jeleztek felé ilyen jellegű problémát. A rektor kérdésünkre azt mondta, személyesen garantálja, hogy a budapesti tüntetésen való részvétel, illetve az alkotmányos jogok gyakorlása miatt egy hallgatót sem érhet hátrány. Faragó a HÖOK-tól viszont azt kérte, hogy ha gondjuk van, az egyetem vezetőségét keressék meg vele.

Jól megszervezték

A budapesti tandíjellenes tüntetésre a szervezők 10 000 hallgatót várnak, de a felmerült problémák miatt Ekler Gergely szerint a vidéki egyetemekről várt tüntetőknek csak mintegy a felére számíthatnak. A HÖOK elnöke szerint az is ellenük dolgozik, hogy az utóbbi hetekben állandóvá váló budapesti tüntetéshullám miatt az emberek tompává váltak, de ő ennek ellenére abban bízik, hogy ez a demonstráció ki tud emelkedni a többi közül.

Az egyetemi hallgatói önkormányzatok a nagy vidéki intézményekben előre gondosan megszervezték a felutazást, a hallgatói csoportok mindegyike mellett lesz olyan kísérő vagy vezető, akire hallgatnak - mondta Ekler, aki szerint így senkinek sem kell tartania a délután fél 5-től 6-ig tartó békés tüntetéstől. A vidékiek különbuszokkal vagy vonatokkal érkeznek a fővárosba, és még csütörtök este haza is mennek velük.

Az utazás lebonyolításához a Miskolci Egyetem hallgatói 500 férőhelyes különvonatot béreltek, az indulásnál azonban csak mintegy 60 fő jelent meg - tájékoztatta az [origo]-t Sebestyén Csaba, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat (EHÖK) elnöke, aki szerint az érdektelenséget a korábbra tervezett demonstráció elhalasztása okozta. A pécsi EHÖK elnöke arról számolt be, hogy mintegy 300-400 hallgatót indítottak útnak dél körül, ami a HÖOK vezetői szerint jóval kevesebb a vártnál.

Szeged környékéről viszont szép számmal érkeznek hallgatók, Török Márk EHÖK-alelnök szerint a kecskeméti és szarvasi hallgatókkal együtt 1500-2000 hallgató utazik fel tőlük. A Csongrád és Bács-Kiskun megyei hallgatóknak ugyanakkor nem volt pénzük különvonatra, ők 150-200 fős csoportokban, több turnusban utaznak Budapestre a menetrend szerinti járatokkal. A Nyugat-Magyarországi Egyetemről, Sopronból viszont a helyi EHÖK-elnök szerint csak körülbelül 100 hallgató érkezik.

Visnovitz Péter