Dugókat okoztak pénteken a főváros IX. kerületében a közterület-fenntartó vállalat kukásautói, mert a reggeli csúcsforgalom alatt szedték össze a Nagykörúton a lomtalanítás miatt utcákra kirakott szemetet. A cégvezető szerint most különösen sietni kell a munkával, mert az október 23-i ünnepségekre érkező magas rangú külföldi vendégek itt is keresztül hajtanak.

A szokásosnál is nagyobb dugó alakult ki péntek reggel a Nagykörúton, aminek nagyrészt az lehetett az oka, hogy a IX. kerületben a szemétszállító autók ekkor szedték össze a lomtalanítás során kirakott hulladékot. A József körúton gyakorlatilag leállt a közlekedés a reggeli csúcsforgalomban, 8 óra körül.

Az [origo] kérdésre a Fővárosi Közterület-fenntartó Vállalat hulladékkezelési főosztályának vezetője elmondta: nekik az előre meghatározott ütemterv szerint be kell fejezniük a lomtalanításkor kitett szemét elszállítását - így a reggeli közlekedési csúcs alatt is.

"Egyébként is folyamatosan dolgozunk, hogy mielőbb befejezzük a munkát, de a IX. kerület most különösen fontos, mert az október 23-i ünnepségekre érkező külföldi politikusok, vendégek és delegációik itt is keresztül hajtanak" - magyarázta Siklóssy Mihály.

A közterület-fenntartó vállalat főosztályvezetője úgy vélte, hogy a körúti részeken amúgy is "mindig csúcsidő van". Mint mondta, nem tehetnek mást, mint kérik a közlekedőket, hogy legyenek türelmesek.