Vágólapra másolva!
Az átszervezések ellenére nem javult az Országos Mentőszolgálat pénzügyi helyzete, így feltehetően megint csődbiztost rendelnek ki a szervezethez - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Egy-két héten belül ismét csődbiztosra számíthat az Országos Mentőszolgálat. A lap információi szerint mintegy 1,2 milliárd forint a szervezet tartozása, amit belátható időn belül nem tud ledolgozni.

Ha a tetemes adósság lejárt határidejűvé válik, elkerülhetetlen lesz csődbiztos kirendelése. A szervezet 18 milliárd forintból gazdálkodik, az 1,2 milliárdos tartozás így jelentősen meghaladja azt a két százalékot, ami a csődbiztos kirendelésének feltétele. Úgy tűnik tehát, hogy az átszervezések és leépítések ellenére sem jutott ki a mentés a válságból.

László Imre, a Szent Imre kórház főigazgatója, a szolgálat átszervezésére kijelölt biztos gazdasági ügyekben nem nyilatkozik: nincsenek ugyanis pontos információi arról, mi nehezíti a szolgálat helyzetét. Annyi biztos, hogy megkezdődött a leépítések második, utolsó szakasza.

- A tíz százalék helyett végül a dolgozók 6,5 százalékától és mintegy száz járművétől válik meg a szolgálat. A megmaradó kocsikkal viszont - miután ezeket kizárólag mentési feladatokra használják - sokkal hatékonyabbá válhat a mentés - mondta a vezető.