Megélhetési válságtól tart a Fidesz

Vágólapra másolva!
Rendkívüli kongresszust hív össze novemberben a Fidesz, ahol a tervek szerint módosítják a párt alapszabályát, hogy létrehozzák az önkormányzati képviselők országos gyűlését - derült ki a párt országos választmányának ülésén. A szombati tanácskozáson Orbán Viktor nem vett részt, mert Finnországban rekedt. Helyette Varga Mihály értékelte a helyzetet és arra a következtetésre jutott: jövőre a családok megélhetési válság elé néznek.
Vágólapra másolva!

A Fidesz szombati választmányi ülésén az eredeti tervek szerint Orbán Viktor tartott volna helyzetértékelő beszédet, helyette azonban Varga Mihály szólalt fel. Mint kiderült, a Fidesz elnöke Finnországban rekedt: törölték repülőjáratát, így nem tudott időben visszautazni és lemaradt az ülésről. Orbán egy európai néppárti tanácskozáson vett részt egyébként Finnországban.

Orbán helyett így Varga Mihály értékelte az ország jelenlegi helyzetét. Szerinte annak, hogy a kormány "szervezett politikai hazugsággal" megtartotta tavasszal a hatalmat, három következménye lett. A kormány elvesztette a hitelét, az önkormányzati választáson az emberek leszavazták a megszorításokat, a kormány azonban ennek ellenére tovább folytatja a megszorításokat. Úgy vélte, emiatt tiltakoznak országszerte az emberek.

Az ellenzéki párt alelnöke szerint ha a kormány nem változtat politikáján, jövőre a gazdasági válság benyomul a háztartásokba és megélhetési válság is lesz, vagyis sokaknak már a lakásuk fenntartására, a számlák kifizetésére, az alapvető dolgokra sem lesz elegendő pénzük. Ezért Varga szerint az ellenzék feladata, hogy ne engedjék mindez: arra kell sarkallniuk szerinte a kormányt, hogy érdemi reformokat vigyen véghez. A jelenlegi intézkedések ugyanis szerinte nem reformok, mivel nem látszik a kormányzati intézkedésekből, hogy ezektől megoldódnának az ország problémái.

A választmányi ülés nyílt részén felszólalt Kövér László választmányi elnök is, aki a párt ünnepi megemlékezése keretében '56-ról beszélt. Szerinte '56-ban senki sem gondolt volna arra, hogy még 50 év múlva is ugyanazokkal állunk majd szemben, akik a forradalom alatt kapkodva cserélték az ávós egyenruhát civil öltözékre. Kövér szerint ugyanis a baloldal elutasítja azt, hogy megtisztítsa saját sorait a kollaboránsoktól: utalt arra, hogy az MSZP mindhárom miniszterelnöke kötődik az előző rendszerhez.

Szijjártó Péter,a Fidesz szóvivője a választmányi ülést követő sajtótájékoztatón azt mondta, az ülés zárt részén úgy döntöttek, rendkívüli kongresszust hívnak össze november 25-ére. A tanácskozáson az önkormányzati választások értékelése és a politikai helyzetértékelés mellett a demokratikus kormányzás helyreállítása érdekében teendő lépésekről ejtenek szót. Emellett megfogalmazódott az is: módosítják a párt alapszabályát úgy, hogy létrehozzák az önkormányzati képviselők országos gyűlését.