Teleki Lászlót választotta képviselőnek az MSZP

Vágólapra másolva!
A volt romaügyi államtitkárt, Teleki Lászlót választották meg országgyűlési képviselőnek az MSZP szombat délelőtti választmányi ülésén, ahol arról is döntöttek: új alapszabályra van szüksége a pártnak. Tíz óra után elkezdődött az MSZP rendkívüli kongresszusa.
Vágólapra másolva!

Az MSZP szombat reggeli választmányi ülése után sajtótájékoztatót tartott Simon Gábor, a választmány elnöke. Bejelentette: az ülésen eldöntötték, hogy az országos lista pótlására, Vastagh Pál helyére Teleki László került, aki Simon szerint "elismert roma politikus". Vastagh Pál nagyköveti kinevezése miatt mondott le mandátumáról. Kárpáti Zsuzsa volt országgyűlési képviselő is indult a posztért, de a korábbi romaügyi államtitkár több szavazatot szerzett.

Tartottak a választmányi ülésen egy konzultációt, ahol kimondták, hogy kell egy jó alapszabály, vagyis egy új pártalkotmány az MSZP-nek, mert a jelenlegi felett "eljárt az idő". A választmány felállított egy szakmai műhelyt is, ami részt vesz majd az új alapszabály kidolgozásában. Az [origo] kérdésére Simon Gábor elmondta: az a céljuk, hogy az MSZP politikai törekvéseinek megfeleljenek az alapszabályban foglaltak, és a párt demokratikus működése ne sérüljön, legyen nyitottabb és modernebb az alapszabály. Konkrét pontokról nem döntöttek, de úgy gondolják, a tárgyalások rendjét meg kell újítani, és a műhelyek mozgásterét tovább kell gondolni.

10 órakor kezdődött az MSZP kongresszusa, ami Simon Gábor szerint egy munkakongresszus lesz, ami megrendeléseket fogalmaz meg a párt jövőjére. Bár a korábbi hivatalos közlések szerint is csak helyzetet értékelnek és az 1956-os forradalomról emlékeznek meg a szocialisták a rendkívüli kongresszuson, a levegőben lóg a pártelnökség kérdése is. Személyi kérdések nem vetődtek fel a választmányi ülésen - jelentette ki Simon Gábor.