Nincs megállapodás a zavargás megvitatásáról

Vágólapra másolva!
Nem tudtak megállapodni a frakciók az ellenzéki pártok által az október 23-i eseményekről kezdeményezett vitanapról, mert a kormánypártok nem támogatták, hogy az Országgyűlés eltérjen a házszabálytól és még kedden lefolytassa a vitát. A szocialisták kijelentették, hogy csak egy későbbi időpontban, a házszabálynak megfelelő módon támogatják a vitanap megtartását, amelyen a Fidesz és a KDNP a kormány felelősségét is fel akarja vetni.
Vágólapra másolva!

Az MSZP- és az SZDSZ-frakció támogatja, hogy parlamenti vitanap legyen a hétfőn éjszaka a fővárosban történtektől, de nem a keddi plenáris ülésen - közölte a két kormánypárt frakcióvezetője budapesti sajtótájékoztatóján. Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője azt mondta, hogy támogatni fogják a vitanap és a vizsgálóbizottság kezdeményezést, de csak a házszabálynak megfelelő módon és időben. Mint mondta, szívesen beszélnek arról, kié a közvetlen és a közvetett felelősség.

A kormánypárti frakcióvezetők ezt azután közölték, hogy a Fidesz és a KDNP vitanapot kezdeményezett az október 23-i események kialakulásának okairól és a kormány felelősségének megvitatásáról címmel kezdeményez vitanapot.

Erről reggel házbizottsági ülést tartottak, de nem jutottak eredményre. A Fidesz szóvivője szerint a vitanap célja az október 23-án történtek tisztázása, az igazság kiderítése és a felelősség megállapítása, mert álláspontjuk szerint az elmúlt 16 évben hasonló eseményekre nem volt példa, megmagyarázhatatlan módon gyermekeket, békésen demonstráló fiatalokat, időseket ért rendőri erőszak. Szijjártó Péter véleménye szerint "a hatalom egyértelműen meg akart félemlíteni mindenkit, aki nyíltan kiállt a hazugság és a jelenleg zajló politika ellen".

Az eredeti tervek szerint Országgyűlés napirendjén különböző törvényjavaslatok - így például a biztosítókról szóló törvény, illetve a tűzoltóságról szóló törvénymódosítás - tárgyalása szerepel.