Visszadobták a Fidesz hazugságos feljelentését

Vágólapra másolva!
Az [origo] értesülése szerint az ügyészség visszadobta a Fidesz két képviselője, Áder János és Balsai István által tett feljelentést, amelyet a májusi őszödi frakcióülésen elhangzott Gyurcsány-beszéddel kapcsolatban tettek. Úgy tudjuk, az ügyészség a konkrétumokat hiányolta, és nem rendelt el nyomozást.
Vágólapra másolva!

Az [origo] értesülése szerint kevesellte a konkrétumokat az ügyészség, ezért nem rendelt el nyomozást az Áder János és Balsai István fideszes képviselők által tett feljelentés ügyében. A két politikus a májusi balatonőszödi szocialista frakcióülésen elhangzott Gyurcsány-beszéddel kapcsolatban fordult a hatósághoz, azt kérve, hogy rendeljen el közérdekű adattal való visszaélés miatt nyomozást.

Lőrinc Edina, a Központi Nyomozó Főügyészség ügyésze az [origo] megkeresésére azt mondta, elbírálták a feljelentést, és postán elküldték döntésüket a feljelentőknek. Amíg azonban az érintettek nem kapják meg az ügyészségi határozatot, nem nyilatkoznak. Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője azt mondta a feljelentéssel kapcsolatban, hogy még nem kapták meg az ügyészség válaszát, ezért nem tud nyilatkozni.

A Fidesz október 12-i, Kossuth téri nagygyűlésén jelentette be Szájer József, hogy a párt két képviselője feljelentést tett az ügyben. A fideszes képviselők által írt feljelentés szerint a frakcióülésen elhangzottakból azt derül ki, hogy a kormányzati pénzügyi szakemberek és a politikai vezetés 2006 tavaszán tisztában volt Magyarország valós költségvetési helyzetével, de a közben zajló országgyűlési választások miatt nem a hiteles adatokat tették közzé. Így a párt álláspontja szerint felmerül a gyanú, hogy hónapokon keresztül közgazdasági trükkökkel próbálta a kormányzat az egyébként meglévő közérdekű adatokat eltitkolni a nyilvánosság elől.

Komáromi Gergely