Gyűjtik az ügyészek a túlkapásokkal kapcsolatos felvételeket

Vágólapra másolva!
Újabb feljelentések érkeztek az október 23-i állítólagos rendőri túlkapások miatt az ügyészségre. Így eddig összesen négyen tettek panaszt, mert azt állítják, hogy bántalmazták őket a hatóság emberei. Az ügyészség már gyűjti az ezzel kapcsolatos felvételeket. A Fidesz is várja a bejelentéseket a rendőri túlkapásokról, ezek fogadására külön dokumentációs központot hozott létre.
Vágólapra másolva!

Az [origo]-nak a Fővárosi Főügyészség szóvivője szerdán arról számolt be, hogy eddig összesen négy feljelentés érkezett a rendőrök ellen az október 23-ai rendőri intézkedések miatt, kettő a mai nap folyamán. Morvai Attila szerint azonban még csak ezután futnak be hozzájuk a kerületi ügyészségeken tett panaszok, illetve az előállítottak esetleges kifogási, így ez a szám még változhat. Az ügyészség folyamatosan kéri be a zavargásokról készült felvételeket a különböző médiumoktól, és ha ezek alapján fennáll a gyanúja jogellenes rendőri fellépésnek, akkor hivatalból indít eljárást.

A négy feljelentő hivatalosan "bántalmazás hivatalos eljárásban" gyanúja miatt fordult az ügyészséghez. A szóvivő elmondta, hogy a fideszes Révész Máriusz feljelentése még nem érkezett meg hozzájuk. Mint arról beszámoltunk, a politikus szerdán bejelentette: feljelentést tesz, amiért a párt nagygyűlése után megverték a rendőrök.

A Fidesz központot is felállított

A Fidesz szerdán bejelentette, hogy dokumentációs központot hoznak létre, ahová jelzéseket várnak az október 23-án történt rendőri túlkapásokkal kapcsolatban. Kontrát Károly és Ékes Ilona fideszes képviselők elmondták: az új információs központ a párt választási csalásokkal kapcsolatosan tett panaszokkal és jogsegélyszolgálattal foglalkozó Új Demokrácia Központján belül fog működni, a Polgárok Házában.

A politikusok példákat is hoztak a zavargások alatti állítólagos rendőri túlkapásokra. Információik szerint előállítottak és jelenleg is benn tartanak egy tanárt, aki a Fidesz nagygyűlésről távozóban csak nézelődött az Astoria környékén a feleségével. A képviselők állítása szerint két fiatalt pedig a pólójuk miatt vertek meg a hatóság emberei, az egyikük ruháján ugyanis egy Nagy-Magyarország kép volt, míg társa "Székely vagyok" feliratú pólót viselt. Tudomásuk van egy komlói fiatalemberről is, akit a rendőrség előállított, de vidéken élő családját erről sokáig nem tájékoztatták.

Az [origo] az állítólagos rendőri túlkapásokról szerette volna megkérdezni a rendőrség illetékeseit is, de későbbre ígértek választ. Gergényi Péter keddi sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a rendőrök törvényesen jártak el. A BRFK sajtóirodáján szerdán azt közölték, hogy szerda délig 132 személyt állítottak elő, vagyis keddhez képest eggyel nőtt a számuk.

A mentősök cáfolják Pokorni állítását

Közben az Országos Mentőszolgálat közleményt adott ki azzal kapcsolatban, hogy Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke az Infó Rádióban elhangzott interjújában egy mentős ismerősére hivatkozva azt mondta, hogy a mentők éppen egy sérült embert láttak el, amikor a rendőrök őket is végigverték gumibottal. Az OMSZ ezért szerdán az összes mentőegységtől információt kért az október 23.-i eseményeken történtekről. "Ennek alapján megállapítható, hogy az Országos Mentőszolgálat október 23-án szolgálatot teljesítő dolgozóit a rendőrök részéről semmiféle atrocitás, bántalmazás nem érte" - áll a közleményben.