Orbán nemzetközi következményekre figyelmeztet

2006.10.26. 10:58

A Fidesz elnöke szerint súlyos törvénysértéseket követtek el a rendőrök a hétfői tiltakozások és zavargások során, és ennek nemzetközi következményei lesznek. Csütörtökön Berlinben Orbán Viktor azt mondta, a német fővárosban is jelezni akarják, hogy a Fidesz a demokrácia, az emberi jogok és az emberek oldalán áll.

Orbán Viktor a HírTV-nek nyilatkozott Berlinből, és azt mondta, a magyar államnak erkölcsi és anyagi jóvátételt kell nyújtania azoknak, akiknek emberi jogait megsértették, a jogsértőket pedig felelősségre kell vonni. Orbán a HírTV honlapján közölt összefoglaló szerint azt mondta: "Magyarországon olyan brutális emberi jogsértések történtek október 23-án, amelyeknek nemzetközi következményei lesznek. 16 éve nem volt példa erre, még a taxisblokád idején sem".

A legnagyobb ellenzéki párt vezetője szerint "az emberi jogok ilyen durva, rendőrség általi letaposása ismeretlen Európában. Itt ilyen nincs". Kijelentette: "Szeretném világossá tenni itt Berlinben is, hogy a Fidesz a demokrácia, az emberi jogok és az emberek oldalán áll." Hozzátette, erkölcsi és anyagi elégtételt kell, hogy adjon az állam a bántalmazottaknak.

Azokat pedig, akik megsértették az emberi jogokat, - mint Orbán fogalmazott - "legyen szó közrendőrről vagy rendőrségi vezetőkről - ezt majd a vizsgálatok kiderítik - személyesen felelősségre kell vonni". A rendőri vezetők és a kormány ugyanakkor határozottan állítja, hogy az intézkedő rendőrök szakszerűen léptek fel a tiltakozók ellen. A rendőrök emlékeztettek arra, hogy a tiltakozók kövekkel dobálóztak, barikádokat építettek, és elindítottak egy tankot is.

Orbán a héten több külföldi eseményen is részt vesz. Angela Merkel német kancellár, a Német Kereszténydemokrata Unió elnöke csütörtökön fogadja a berlini látogatáson tartózkodó Orbán Viktort, aki találkozik Helmut Kohl volt kancellárral is. Orbán a konzervatív Konrad Adenauer Alapítvány szerda esti, az ötven évvel ezelőtti magyarországi eseményekkel foglalkozó rendezvényén elhangzott beszédében felszólította Németországot, illetve Európát, hogy november 4-ét, az 1956-os magyarországi forradalom véres leverésének napját nyilvánítsák a kommunizmus áldozatainak emléknapjává.

Orbán kedden Strassbourgban, az Európai Néppárt ülésén is beszélt már arról, hogy szerinte a rendőrség brutálisan lépett fel a tiltakozókkal szemben. Akkor élesen bírálta a magyar kormányt is, és arra sürgette az Európai Uniót, hogy tagadja meg a segítségnyújtást a "hazug és csaló" kormányoktól. A magyar kormánypártok szerint az ilyen nyilatkozatokkal Orbán hatalmas károkat okoz Magyarországnak. Azzal vádolják, hogy a belpolitikai vitákat külföldre viszi. 1998 és 2002 között, amikor az Orbán-kormány volt hatalmon, még a balliberális politikusokat vádolták ezzel az akkori kormánypártok.

KAPCSOLÓDÓ CIKK