Már Brüsszelt is érdeklik a rendőri akciók

2006.10.27. 12:07

Az Európai Unió egyik legfontosabb szerve, az Európai Bizottság illetékes tagja levelet küldött a magyar kormánynak, amelyben érdeklődik a rendőrség hétfői utcai intézkedéseiről. Franco Frattini, az Európai Bizottság jogi és igazságügyi biztosa magyar képviselők kérései nyomán fordult a budapesti kormányhoz. A kormány eddig végig kiállt a rendőrség mellett.

A tüntetők elleni esetleges túlzott rendőri erőszakkal kapcsolatos információkról érdeklődik Franco Frattini, az Európai Bizottság jogi és igazságügyi felelőse Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszterhez írt levelében - erősítette meg az EU-biztos szóvivője, Friso Roscam Abbing az MTI-nek pénteken a Népszabadság aznapi értesülését. Franco Frattini, az Európai Bizottság jogi és igazságügyi biztosa magyar képviselők kérései nyomán fordult a kormányhoz.

Ezta maga Frattini is jelezte, hiszen levelében úgy fogalmazott: nem véletlen, hogy európai parlamenti képviselők és a sajtó foglalkoztak ezzel a témával, és arra kérték őt, hogy a bizottság foglaljon állást az ügyről. Márpedig brüsszeli megfigyelők szerint nyilvánvaló, hogy bármiféle esetleges állásfoglalás előtt - ha egyáltalán lesz ilyen - előbb azt kell megismerni, mi is történt valójában.  

A biztos a témáról a kormány rendelkezésére álló információk átadására kéri a magyar felet, hogy válaszolhasson a hozzá érkezett kérésekre, és különösen érdeklődik azon vizsgálatok eredményei iránt, amelyeket a magyar hatóságok indítanak az ügyben.

A szóvivő elmondta: az Európai Bizottság azt várja, hogy a magyar hatóságok teljes körű együttműködést tanúsítanak Frattinivel, megadják a szükséges tájékoztatást, és lehetővé teszik, hogy felelni tudjon a hozzá érkező kérdésekre. Friso Roscam Abbing elmondta: a dokumentumban Frattini felhívja a miniszter figyelmét arra, hogy különböző jelentések szerint a rendőrség esetleg túlzott erőszakot alkalmazott tüntetők ellen az elmúlt két hétben. A biztos nem szabott határidőt a válaszra, de mindenkinek az az érdeke, hogy az ügyben mielőbb tisztán lehessen látni - vélte Roscam Abbing. Hozzátette mindazonáltal, hogy várhatóan a válaszok addig nem érkeznek meg Brüsszelbe, amíg a nemzeti vizsgálatok le nem zárulnak.

Utóbbi azért érdekes, mert egyelőre sem a rendőrség, sem a kormány nem kezdeményezett semmiféle vizsgálatot. Sőt, Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány kijelentette, megvédi rendőreit, akik szerinte szakszerűen jártak el a sokszor erőszakosan viselkedő, barikádokat építő, köveket dobáló tiltakozókkal szemben. Gergényi azt mondta, ha valakinek megalapozott panasza van, akkor forduljon az ügyészséghez.

A kormány is kiállt a rendőrség mellett, és jelezte: több mint kétmilliárd forintot utalnak át az utóbbi másfél hónapban sok túlmunkára kényszerülő szervnek. A rendészeti minisztérium sajtóosztályán kérdésünkre azt közölték: megkapták a levelet, amire az udvariasság határain belül azonnal válaszolni fognak, de a válasz taralmáról egyelőre nem adtak tájékoztatást.

Jogvédők szerint a rendőrség jogosan oszlatta fel ugyan a be nem jelentett tüntetést, de ennek során több szabálytalanságot is elkövetett. Az [origo] tudósítói is beszámoltak róla, hogy a rendőrök a könnygázgránátokat sokszor fejmagasságban lőtték ki az emberekre, ami komoly sérülést okozott többeknek. Fotók és tévéfelvételek bizonyítják, hogy a rendőrök az előállított emberek közül többet megvertek. A rendőrséget bírálja a Fidesz is, a párt állítása szerint a rendőrök sok olyan embert is bántalmaztak, aki békés részvevője volt a tüntetéseknek.

KAPCSOLÓDÓ CIKK