Megrongálták a Fidesz-irodát is Szombathelyen

Vágólapra másolva!
Ismeretlen tettesek hétfőre virradóra megrongálták Szombathelyen a Fidesz Szent Márton utca 10. szám alatt lévő irodáját. A városban korábban felgyújtották az MSZP helyi hivatalát is, amelyet - felújítás közben - szombaton ismét megrongáltak.
Vágólapra másolva!

A Fidesz szombathelyi irodájának portájára "Rohadt nácik feliratot, illetve horogkeresztet fújtak festékszóróval" - közölte az MTI-vel Marton Zsolt, a párt szombathelyi önkormányzati frakciójának vezetője. Hozzátette: rongálás és tiltott önkényuralmi jelkép használata miatt feljelentést tettek a rendőrségen.

A hétvégén Szombathelyen ismét megrongálták a helyi MSZP korábban felgyújtott, jelenleg felújítás alatt lévő irodájának bejáratát, újra megkísérelték betörni az üvegportált, de ezúttal a biztonsági üveg csak megrepedt. A rendőrség ebben az ügyben is vizsgálódik.