Tavaszra tudják rendbe hozni a Kossuth teret

Vágólapra másolva!
25 millió forintot költ a főváros a Kossuth tér helyreállítására, ennyibe kerül a szennyeződött föld kicserélése, a tönkrement cserjék újraültetése és az új gyepszőnyeg. A Fővárosi Kertészeti Zrt. pénteken kezdte a munkát a Parlament előtt, de van olyan feladat, amit az időjárás miatt csak tavasszal lehet majd elvégezni. 
Vágólapra másolva!

Pénteken kezdte el a Kossuth tér helyreállítását a Fővárosi Kertészeti Zrt. - mondta az [origo]-nak Kocsis László, a cég igazgatója. Jelenleg a földet tolják össze a gépekkel körülbelül 20 centiméter vastagságúra, hogy később kicserélhessék.

A tönkrement földet a hét közepén szállítják el. A szennyeződés a bokrok, cserjék környékén a legsúlyosabb. Kocsis László közölte: a talaj amiatt károsodott, hogy sokan a bokrokat használták vécének. A térre komposzttal kevert, friss föld kerül majd.

A Parlament előtti területen körülbelül ezer darab cserje pusztult ki, ezeket az örökzöldekkel együtt újra kell ültetni. A munkálatok a Fővárosi Kertészeti Zrt. vezérigazgatója szerint 10-12 napig tartanak, és van olyan feladat is, amivel a téli időjárás miatt tavaszig várni kell.

A hetekig tartó sátrazás miatt fény nélkül maradt, kitaposott fű helyett csak tavasszal tudnak új gyepszőnyeget leteríteni. Kocsis László elmondta: a Kossuth téri park helyreállítása bruttó 25 millió forintba fog kerülni, ezt a főváros finanszírozza a parkfenntartói keretből. "Ez azt jelenti, hogy más parkokra ennyivel kevesebb jut majd" - jegyezte meg a vezérigazgató.