Feljelenti Orbánt a Fiatal Baloldal

Vágólapra másolva!
Feljelentést tesz Orbán Viktor ellen a Fiatal Baloldal, mert szerintük a Fidesz elnöke államellenes bűncselekményt, hűtlenséget követett el, amikor külföldön bírálta a kormányt. A Fidesz ifjúsági szervezete szerint az Orbánt feljelentő politikus sületlenségeket beszél.
Vágólapra másolva!

Feljelentést tesz a Nemzeti Nyomozóirodánál a Fiatal Baloldal Orbán Viktor ellen kedden délelőtt - derül ki az MSZP sajtóosztálya által kiadott meghívóból. A szocialista ifjúsági szervezet szerint ugyanis a Fidesz elnöke múlt heti külföldi nyilatkozataival megvalósította a hűtlenség államellenes bűncselekményét.

Orbán a múlt héten több külföldi eseményen is részt vett, ahol arra hívta fel a figyelmet, hogy szerinte az október 23-i rendőri fellépés törvénysértő volt. Múlt kedden Strasbourgban, az Európai Néppárt ülésén élesen bírálta a magyar kormányt is, és arra sürgette az Európai Uniót, hogy tagadja meg a segítségnyújtást a "hazug és csaló" kormányoktól. A magyar kormánypártok szerint az ilyen nyilatkozatokkal Orbán hatalmas károkat okoz Magyarországnak.

Varga László, a FIB elnöke feljelentését azzal indokolta, hogy szerinte Orbán Strasbourgban a Magyar Köztársaság érdekeinek jelentős csorbítására alkalmas tényeket állított, illetve azzal, hogy a kormányt illegitimnek nevezte, "felhatalmazást ad" olyan személyeknek, akik egyértelműen az alkotmányos rend megsértésére törekednek.

Varga szerint Orbán indirekt módon arra biztatta az Európai Unió vezetését hogy a Magyarországnak szánt közösségi forrásokat visszatartsa. Orbán viszont ilyet nem mondott, ő úgy fogalmazott az MTI által közölt szöveg szerint: "Ezért kell az Európai Uniónak világossá tennie, hogy nem nyújt segédkezet semmilyen megfontolásból sem a hazug és csaló, a kommunizmus erkölcsi örökségét máig fel nem adó kormányzatoknak."

Orbán később azt mondta, félreértelmezték az általa mondottakat, mert abban nem a Magyarországnak nyújtandó támogatások megvonását kérte az Európai Uniótól, hanem azt szorgalmazta, hogy a közösség például hamis adatszolgáltatás esetén ne nyújtson segédkezet a posztkommunista kormányzatoknak.

Ágh Péter, a Fidelitas alelnöke, fideszes országgyűlési képviselő az MTI-nek úgy reagált: Magyarország érdekeit, nemzetközi megítélését elsősorban az sérti, hogy ha a kormány hazudik, eltitkolja az ország valós állapotát, brutális rendőrtámadást intéz békés tüntetők ellen és lábbal tiporja az emberi jogokat. Véleménye szerint Varga László "sületlenségeket beszél", és a tandíj megszavazása után, most így igyekszik Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kegyeibe férkőzni.

A Büntető Törvénykönyv szerint a hűtlenség bűntettét követi el az a magyar állampolgár, aki állami szolgálatával vagy hivatalos megbízatásával visszaélve, külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, és ezzel a Magyar Köztársaság függetlenségét, területi épségét vagy alkotmányos rendjét veszélyezteti. A bűntettet a törvény két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti.