Hiába ködösített a 100 milliárdos tételről a PM

2006.10.31. 13:41

A Társaság a Szabadságjogokért nevű jogvédő szervezet kérelmének helyt adva a bíróság úgy döntött, a Pénzügyminisztériumnak ki kell adnia az információt, hogy miből származik a féléves hiány számai közt szereplő, 100 milliárdos tétel. A PM előbb üzleti titokra hivatkozott, majd úgy érvelt, ez a szám csak becslés.

A Fővárosi Bíróság kedden első fokon helyt adott a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet keresetének, így a Pénzügyminisztériumnak 15 napon belül ki kell adnia költségvetés egyik hiánynövelő tételének tartalmára vonatkozó adatokat. A TASZ azért indított pert a PM ellen, mert az megtagadta annak nyilvánosságra hozatalát, hogy a 2006-os költségvetés féléves adataiban milyen tétel növeli 100 milliárd forinttal a hiányt.

Katona Tamás volt pénzügyi államtitkár idén júliusban, a féléves költségvetési hiány adatainak ismertetésekor üzleti titokra hivatkozva nem árulta el, miből származik a deficit egyik, 100 milliárd forintos tétele. Amikor a TASZ közérdekű adatként igényelte az információt, akkor a PM azt közölte, csupán prognózisról, egy bizonytalan jövőbeni eseményre vonatkozó feltételezésről van szó, ami nem minősül adatnak.

A TASZ szerint egyik érvelés sem állja meg a helyét, hiszen a törvény szerint az állami és a helyi önkormányzati költségvetés nem minősül üzleti titoknak, illetve közérdekű adatoknak minősül minden, az állami szervek kezelésében lévő információ. A Pénzügyminisztérium későbbre ígért választ, fellebbeznek-e a döntés ellen.

KAPCSOLÓDÓ CIKK