Vágólapra másolva!
Válaszolt az igazságügyi tárca az Európai Bizottság azon illetékesének, aki az október 23-ai tüntetőkkel szembeni esetleges rendőri túlkapásokról érdeklődött pénteken. A tárca a biztosnak többet között azt írta, hogy az esetleges túlkapásokat vizsgálják, ezek eredményeiről pedig folyamatosan tájékoztatják az EU-t.
Vágólapra másolva!

Elkészült az a válaszlevél, amelyben az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium reagál az Európai Bizottság rendőri túlkapásokról érdeklődő levelére - közölte kedden Kondorosi Ferenc, a tárca államtitkára. Franco Frattini, az Európai Bizottság jogi és igazságügyi felelőse a tárcához írt levelében az október 23-án tüntetőkkel szembeni esetleges túlzott rendőri erőszakról érdeklődött.

Kondorosi elmondta: a válaszlevélben megköszönik a biztos érdeklődését, és biztosítják arról, hogy az emberi jogok védelme a Magyar Köztársaság kormánya számára alapvető fontosságú. A levélben közlik azt is, hogy a rendőri túlkapásokat vizsgálják a hatóságok, ezek eredményeiről pedig folyamatosan tájékoztatják a biztost. Az [origo] szerette volna elkérni a biztosnak írt levelet, a tárcánal megkeresésünkre azt mondták, hogy a levél csak azt követően lesz nyilvános, ha az érintett megkapta.

Friso Roscam Abbing, az EU-biztos szóvivője pénteken elmondta: levelében Frattini a rendőri fellépéssel kapcsolatos információk átadására kéri a magyar felet. A biztos különösen érdeklődik azon vizsgálatok eredményei iránt, amelyeket a magyar hatóságok indítanak az ügyben. A kapott információkat a bizottság elemzi, és határoz arról, hogy szükséges-e erről párbeszédet folytatni a magyar hatóságokkal.

Az ügy érdekessége, hogy a levél elküldésekor még sem a rendőrség, sem a kormány nem kezdeményezett vizsgálatot. A Rendészeti Biztonsági Szolgálat parancsnoka péntek este ismerte el az [origo]-nak, hogy voltak kifogásolható rendőri intézkedések az október 23-ai tömegoszlatásban, és ezért belső tényfeltáró vizsgálatot rendelt el.

A kormányfő pedig hétfőn jelentette be, hogy egy jogászokból, szociológusokból, kriminálpszichológusokból álló szakértői testületet állít fel, amely a tüntetésekkel és a rendőri intézkedésekkel kapcsolatos valamennyi vizsgálat eredményét megkapja, és ezekkel kapcsolatos meglátásaikat nyilvánosságra is hozzák. A bizottság vezetőjének a miniszterelnök Gönczöl Katalin kriminológus professzort kérte fel.

Jogvédők szerint a rendőrség jogosan oszlatta fel ugyan a be nem jelentett tüntetést, de ennek során több szabálytalanságot is elkövetett. Az [origo] tudósítói is beszámoltak róla, hogy a rendőrök a könnygázgránátokat sokszor fejmagasságban lőtték ki az emberekre, ami komoly sérülést okozott többeknek. Fotók és tévéfelvételek bizonyítják, hogy a rendőrök az előállított emberek közül többet megvertek. A rendőrséget bírálja a Fidesz is, a párt állítása szerint a rendőrök sok olyan embert is bántalmaztak, aki békés részvevője volt a tüntetéseknek.

[origo]/MTI