Már négy hajléktalan fagyott meg Pesten

Vágólapra másolva!
Az első hideg napokban négy hajléktalan fagyott meg a fővárosban. Két embert szintén fagyás miatt életveszélyes állapotban vittek kórházba.
Vágólapra másolva!

Még csak néhány napja köszöntött be a hideg, és már négy hajléktalan lelte halálát az utcákon. Két hajléktalant pedig súlyos állapotban vittek a Péterfy Sándor Utcai Kórházba. Az egyik férfinél a normális 36 fok helyett 10 fokkal kevesebbet mértek, a másiknak 22 fokosra hűlt le a teste. Vecsei Miklós hajléktalanügyi miniszteri megbízott azt MTI-nek azt mondta: az első hidegebb napok napok különösen sok utcán élő hajléktalan halálát okozzák, mert még nincsenek felkészülve a télre.

Egyelőre még van hely a hajléktalanszállókon, de Budapesten már most közel 90 százalékos a kihasználtságuk. A főváros vezetése ezért felajánlotta, hogy megnyit a hajléktalanok előtt üresen álló, eddig használaton kívüli házakat. Éjjel-nappal krízis autókkal, illetve folyamatos diszpécser-szolgálattal próbálnak segíteni a fedélnélküli embereken. Emellett mozgó orvosi szolgálat látja el a betegeket. Budapesten nyolcvan utcai szociális munkás járja az utcákat, segítséget nyújtva a rászorulóknak.

A fővárosban még a leghidegebb időszakban is háromezer hajléktalan tölti a szabadban az éjszakát. Évente országosan háromszáznál több ember hal meg a hideg miatt, köztük sok az idős, magányos ember, és közel 70-80 a hajléktalan.