Befejeződött az örökmécsesnél tartott demonstráció

Vágólapra másolva!
A rendőrség által megszabott határidőre, este 9 órára befejeződött csütörtökön a fővárosi Batthyány-örökmécsesnél tartott demonstráció, a "Kossuth téri forradalmárok" a tüntetés végén hazatértek.
Vágólapra másolva!

Mintegy félszáz demonstráló érkezett az este folyamán az Aulich utca elejére, hogy tovább folytassa kormányellenes tiltakozását, míg a Parlament előtt a felállított rendőrkordonoknál 8-10 ember tüntetett. Gonda László, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 egyik vezetője a halottak napján tartott demonstráción megemlékezett az 56-os forradalom és szabadságharc, valamint a kommunizmus áldozatairól is.

Az este folyamán a demonstráció félig kulturális rendezvénnyé alakult át a halottak emlékére, így verseket szavaltak, vallásos énekeket szólaltattak meg a hangszórókból, illetve Madách Imre Az ember tragédiája című művéből olvastak fel részletet, melyet üzenetül küldtek minden "jó szándékú embernek". Az a megfogalmazás, amit Madách papírra vetett, "milliók egy miatt", még ma is megállja a helyét - mondta Gonda László.