Feloldották a titkosított dokumentumok egy részét

Vágólapra másolva!
Feloldották csütörtökön délután az október 23-án történtekkel kapcsolatos, 80 évre titkosított dokumentumok egyes részleteit, s ezek az esti órákban már elérhetők a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) internetes honlapján.
Vágólapra másolva!

A felvezető szöveg szerint Szilvásy György kancelláriaminiszter úgy ítélte meg, hogy a közérdek, jelen esetben az igaztalanul megvádolt rendőrség becsületének helyreállítása indokolttá teszi a dokumentumok titkosításának feloldását, ezért ezt kezdeményezte a nemzetbiztonsági szolgálat főigazgatójánál. Ez történt meg délután 14 órakor.

"A Magyar Köztársaság kormányát, a kormány vezetőit és a rendőri vezetőket az elmúlt napokban ért politikai támadások alapját az a vád adta, amely szerint a rendőrség október 23-án szándékosan "tolta rá" a rendbontókat az Astoriánál tartott Fidesz-megemlékezés résztvevőire" - olvasható az indoklásban.

Szilvásy György, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, valamint a rendőrség vezetői az Országgyűlés emberi jogi, rendészeti és nemzetbiztonsági bizottságainak összevont ülésén elmondták: a tények ezt a vádat egyértelműen cáfolják. A kancelláriaminiszter kedden, a bizottságok együttes ülésén bemutatta, miként folytak össze a törvénytelen eszközöket használó rendbontó csoportok a legálisan gyülekezőkkel, milyen információáramlás zajlott a rendbontók között és milyen utasításokat rögzített a rendőrségi adatforgalmazás.

Ezek az adatok és a rendőri vezetők beszámolói is azt bizonyították, hogy nem a rendőrség tolta rá a rendzavarókat az Astoriánál demonstráló tömegre - mutat rá a MeH.

Minden dokumentumot nyilvánosságra hozna az ellenzék

Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője szerint viszont ha a rendőrség nagy erőkkel volt jelen, akkor miért nem tudta megakadályozni, hogy a Kossuth térről kiszorított csoportok összekeveredjenek a Fidesz rendezvényén részt vevőkkel. A politikus szerint egyes hangfelvételekből arra lehetett következtetni, hogy lehetett bizonytalanság. "Nem tudom hogy szakmai hiba, szándékosság vagy véletlenszerűség játszott közre, az biztos, hogy (...) ellentmondásos ez a kép" - közölte.

A Fidesz-vezetőknek adott rendőrségi tájékoztatással kapcsolatban azt mondta, hogy kezdetben kaptak tájékoztatást, később azonban már nem lehetett a rendőrségi illetékeseket elérni.

Simicskó István szerunt a kedden, a három érintett parlamenti bizottság összevont ülésének zárt részén elhangzott mind a 18 dokumentumot nyilvánosságra kellene hozni.