Több tucat rendezvény lesz szombaton Pesten

2006.11.03. 8:00

A rendőrség tudomásul vett valamennyi - közel negyven - szombatra bejelentett területfoglalási bejelentést. Állami megemlékezések, pártmegmozdulások, kisebb-nagyobb szervezetek, önkormányzatok és magánszemélyek rendezvényeivel lesz tele a főváros.

Közel negyven területfoglalási bejelentést kapott a rendőrség Budapesten a hét végére. A hivatalos állami megemlékezések mellett pártdemonstrációk, civil szervezetek és magánszemélyek tüntetései, rendezvényei várhatók a fővárosban. A rendőrség valamennyi bejelentést tudomásul vette.

Az 1956-os forradalom leverésének 50. évfordulóján - november 4-én, szombaton - állami rendezvény keretében koszorúznak és emlékfalat avatnak a Fiumei úti temetőben a Nemzeti Sírkert 21-es parcellájánál. Itt Boross Péter volt miniszterelnök, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke mond beszédet. Az állami programsorozat záró ünnepségét szombaton a Hősök terén katonai tiszteletadás mellett rendezik meg.

A Fidesz szombaton fáklyás felvonulást tart a Terror Háza és az Astoria között: a párt bejelentése szerint ezzel az október 23-i "brutális rendőrtámadás áldozataira" emlékszik és az emberi jogok tiszteletben tartásáért, a szabadságért emel szót.

Az MSZP - az MDF felhívásához csatléakozva - arra kért mindenkit a "csendes többségből", hogy vigyen egy szál virágot vagy a Műszaki egyetem mellett lévő, vagy az Ötvenhatosok terén (volt Felvonulási tér) álló emlékműhöz.

A MIÉP a lebontásra ítélt XII. kerületi Turul szoborhoz hívta híveit szombatra.

A Szabadság térre egyszerre három civil szervezet is demonstrációt jelentett be: a Magyarok Világszövetsége (MVSZ), az Ifjú Magyarok Egyesülete és a hozzájuk csatlakozó, Budaházy Baráti Kör. Az MVSZ Hogyan tovább 2006. október 23-a után címmel tartja rendezvényét, a másik két szervezet rendezvényéről pontos információk nem állnak rendelkezésre.

A közelben, az Aulich utcában a Magyar Október Mozgalom és a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 fog tüntetni. A nemzeti bizottság ügyvivője, Molnár Tamás közölte, "aktív tiltakozásra" készülnek: lesznek szónoklatok, majd a megmozdulás befejeztével átvonulnak a Szabadság térre.

A Nagy Imre Társaság a Vértanúk terén megkoszorúzza Nagy Imre szobrát, majd a társaság elnöke, Donáth Ferenc szerint a Parlament épületében felavatják a mártír miniszterelnök emléktábláját.

A Gábor Áron Honvéd Tüzérségi Hadapród Iskola Bajtársi Köre szombat délelőtt a Klauzál téren tart megemlékezést, míg a Politikai Elítéltek Közössége a Petőfi híd budai hídfőjénél álló Mementó emlékműnél tiszteleg az 1956-os forradalom áldozatai előtt.

A Citadellától Szentendréig tartó motoros felvonulás is lesz, ezt a Motorblokk Egyesület szervezi.

Az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) a Nádor utcára jelentett be területfoglalási igényt, ám a szakszervezet valójában Nádor utcai székházban tart programokat.

A kínálatot számos önkormányzati rendezvény bővíti: így például a VII. kerületi önkormányzat a Rózsák terén, a II. kerületi önkormányzat több helyszínen - a Világifjúsági parkban, a Széna téren és a Fény utca és a Lövőház utca között -, a XV. kerületi önkormányzat a Széchenyi téren és a Karácsony Benő parkban tart emlékező programokat.

KAPCSOLÓDÓ CIKK