Áttört az ukrán határon egy drogcsempész

Vágólapra másolva!
Áttört a magyar-ukrán határon ukrán területre egy ópium-alapanyagot szállító terepjáró. Az ukrán hatóságok a terepjáróban 384 kilogramm darált mákszalmát találtak, amely az ópium alapanyagának számít. A csempésznek sikerült elmenekülnie.
Vágólapra másolva!

Áttört egy ópium-alapanyagot szállító autó a Tiszabecs-Tiszaújlak (Vilok) közötti magyar-ukrán határállomáson - közölte a területileg illetékes Nyírbátori Határőr Igazgatóság. A terepjáró éjfél után érkezett a tiszabecsi átkelőhelyre, ahol nem állt meg, hanem a sorompót áttörve átment ukrán területre - mondta Tanyik József.

Az alezredes tájékoztatása szerint a magyar hatóságok értesítették a történtekről az ukrajnai társszervezeteket, s azok munkatársai megpróbálták feltartóztatni a gépkocsit, sikertelenül. Az autó kerekét kiszúrta egy szöges megállító-szerkezet, de a sofőr így sem állt meg, továbbhajtott járművével, amelyet 5 kilométerre a határtól, Tiszabökény településen, egy diszkó előtt hátrahagyott, s elmenekült.

Az ukrán hatóságok a terepjáróban 23 zsák, 384 kilogramm darált mákszalmát találtak, amely az ópium alapanyagának számít - mondta Tanyik. Hozzátette: az alváz és a motorszám alapján az autó magyar tulajdonban van, de olasz rendszámtábla volt felszerelve rá. Az ügyben a magyar és az ukrán hatóságok folytatják az eljárást, s annak állásáról folyamatosan tájékoztatják egymást - mondta.