Milliárdokért reklámoznák a megszorításokat

Vágólapra másolva!
Több mint négyszeresére növekedne a tavalyihoz képest, a 2007-es költségvetési javaslat szerint az az összeg, amit a kormányzat a lakosság tájékoztatására szán. A tervezett büdzsé alapján kommunikációra - például reklámokra - 3 milliárd forintot költene el a Gyurcsány-kormány.
Vágólapra másolva!

A 2006-ra szóló költségvetési javaslatban, a kommunikációs célokra kiporciózott összeg 730 millió forint volt, az ideiben már 3 milliárd, vagyis egy év alatt 4,1-szeres emelkedésről beszélhetünk. A korábbi években is meglehetősen eltérően alakult a tájékoztatás finanszírozására tervezett összeg.

A legtöbbet az Orbán-kormány irányozta elő 2001-ben, illetve 2002-ben - még többet, mint jövőre - évente 4,6 milliárd forintot. Ehhez képest a Medgyessy-, majd Gyurcsány-kormány idején visszafogták az ilyen célra fordítható kiadást, 2004-ben 836 millió forintot terveztek, igaz, ehhez hozzászámíthatjuk az EU-csatlakozás eseményire elkölthető 400 milliós összeget is.

A Kormányszóvivő Iroda azzal magyarázza a megnövekedett összeget a megszorítások idején készült költségvetésben, hogy a kommunikációra szánt kiadásokat a kormányzat központosította, vagyis szaktárcák megbízásai helyett, sokszor a Miniszterelnöki Hivatal választ majd partnereket az állami reklám- és pr-feladatokra. Másrészt arra hivatkoztak, hogy a kormány kötelessége az állampolgárok "pontos és korrekt tájékoztatása" az intézkedéseiről.

Az [origo] kitérő választ kapott arra a kérdésre, hogy a négymilliárdos határt átlépő összegből, mennyit fordítanak kifejezetten a Gyurcsány-kormány reformjainak reklámozására. A Kormányszóvivői Iroda csak azt közölte: cél a lakosság minél szélesebb körű tájékoztatása a következő időszak reformlépéseiről, mert "soha nem volt még ennyire fontos", hogy az emberek megértsék a reformok lényegét. A munkákra közbeszerzési pályázatokat fognak kiírni, de ezek tartalmáról és nagyságrendjéről csak később születik döntés.

"Biztos, hogy nem a reklám drágult annyit, mint amennyivel - a számok alapján - az állami kommunikációra szánt összeg nőtt" - jelentette ki az [origo] kérdésére Merényi Éva, a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetségének elnöke. A Lowe GGK ügynökség igazgatói posztját is betöltő szakember szerint alapvetően arról van szó, hogy a kormányváltást követően sokkal nagyobb szükség van a lakosság tájékoztatására. "Az embereknek meg kell érteniük, miért kell összehúzni a gatyamadzagot" - tette hozzá.

Merényi Éva szerint: a kormányváltás, és a megszorító intézkedések bejelentése óta az új kormány gyakorlatilag nem tett semmit annak érdekében, hogy a várható dolgokról tájékoztassa az embereket. "Csak a politikusokat hallhattuk az állam tervezett intézkedéseivel, céljaival kapcsolatban, akik sokszor egymásnak ellentétesen nyilatkoztak ezekről" - mondta a kommunikációs szakember.

A több nagy állami megbízást elnyert, Young és Rubicam Reklámügynökség igazgatója, Gulyás János is úgy vélte: "az emberek többsége nincs teljesen tisztában bizonyos összefüggésekkel, például az adófizetés és a közszolgáltatások között. Szeretnének kevesebb adót befizetni, mégis elvárják az ingyenes egészségügyet és oktatást" - magyarázta a reklámszakember, aki szerint a közeljövőben a lakosság alapvető szemléletváltását kell elérni.

Gergely Zsófia