Vádat emeltek egy 27 fős bűnbanda ellen

Vágólapra másolva!
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 27 fős csoport ellen, amelynek tagjai, a a vádhatóság szerint bűnszervezetet alkottak és összesen több tucatnyi bűncselekményt követtek el. A szervezet irányítója, az ügyészség szerint M. Róbert volt, akit a rendőrség felelősnek tart a Ragyás Tóniként ismert férfi három évvel ezelőtti megöléséért.
Vágólapra másolva!

Az ügyészség szerint a szervezet irányítója a 36 éves M. Róbert volt, akit aljas indokból, előre kitervelten több emberen elkövetett emberölés kísérletével vádolnak részben mint felbujtót, részben mint társtettest. Emellett négyrendbeli emberölés előkészületét, kétrendbeli lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélést, valamint három rendbeli súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettét is a számlájára írnak.

Az ügyészség szerint valamennyi bűncselekményt bűnszervezetben követte el a férfi. A vád szerint M. Róbertnek 26 társa volt, akiket többek között zsarolással, bűnpártolással, rongálással, magánlaksértéssel, közokirat-hamisítással és csalással vádolt meg az ügyészség - tette hozzá a szóvivő.

A rendőrség szerint M. Róbert felelős az alvilágban Ragyás Tóniként ismert férfi három évvel ezelőtti megöléséért, ő adott ugyanis megbízást a hatóságok szerint a gyilkosságra. A beszámolók szerint M. Róbert egy presztízsveszteséget akart megtorolni. Korábban ugyanis a Ragyás Tóni becenevű férfi fegyvert rántott és megpróbálta lelőni őt egy korábbi vita felidézése után. Ragyás Tónit 2003. augusztus 27-én a főváros III. kerületében, a Vihar utcában egy játékterem előtt egy ismeretlen több lövéssel megölte, és életveszélyesen megsebesítette az autóban mellette ülő 21 éves férfit.