Várna Gergényi kitüntetésével a KDNP

Vágólapra másolva!
Elhalasztaná Gergényi Péter Pro Urbe Budapest-díjának átadását a KDNP, ameddig be nem bizonyosodik, hogy a budapesti rendőrfőkapitány nem felelős az október 23-án történtekért. A kitüntetésről már korábban döntött a közgyűlés, azt november 17-én adják át.
Vágólapra másolva!

A fővárosi KDNP-frakció azt kéri Demszky Gábortól, a vizsgálatok lezárultáig ne adja át a Pro Urbe-díjat Gergényi Péter budapesti főkapitánynak - derül ki a kereszténydemokraták közleményéből. A KDNP azt írja, a Fővárosi Közgyűlés hónapokkal ezelőtt döntött Gergényi Péter Pro Urbe-díjáról, azóta azonban olyan események történtek, melyek indokolttá teszik a kitüntetés átadásának elhalasztását.

Az október 23-án az Astoriánál történt rendőri intézkedések miatt több vizsgálat is folyamatban van a budapesti főkapitány által vezetett akció ellen - írják a kereszténydemokraták, emlékeztetve, hogy személyesen Gergényi ellen is érkezett feljelentés. "Ez a légkör és a függő jogi helyzet" - a KDNP-frakció szerint - "nem alkalmas arra, hogy a díj átadásra kerüljön."

A Fővárosi Közgyűlés kitüntetésekről szóló rendelete szerint Pro Urbe Budapest-díj adományozható a főváros érdekében végzett kiemelkedő eredményességű, maradandó értékű, megbecsülést kiváltó tevékenységért. A díjat november 17-én, Budapest egyesülésének évfordulóján adják át.