Alternatív bizottság is vizsgálja a zavargásokat

2006.11.15. 16:50

A kormányzati vizsgálóbizottsággal párhuzamos testületet hozott létre jogászok egy csoportja, Völgyesi Miklós nyugalmazott bíró vezetésével. Céljuk, hogy választ kapjanak arra a kérdésre, kinek állt érdekében az október 23-i koncentrált rendőri fellépés, illetve ki biztatta a rendőröket földön fekvő emberek bántalmazására.

Mindkét oldalt, a rendőrök és a tüntetők magatartását egyaránt vizsgálja az az alternatív bizottság, amely az október 23-i zavargások feltárására jött léte - mondta az MTI-nek szerdán Völgyesi Miklós, volt legfelsőbb bírósági büntetőbíró, a testület egyik tagja.

Ebben az ügyben fontos, hogy egy kormánytól független testület is vizsgálódjék az objektív, nem manipulált tények alapján - hangsúlyozta a volt legfelsőbb bírósági bíró, hozzátéve, hogy alapvetően a gyülekezésről, a választásról, illetve a rendőrségről szóló törvény és az alkotmánybírósági határozatok alapján értékelik a történteket.

A Magyar Nemzet szerdán ismertette a bizottság összetételét, melyben Völgyesi Miklós mellett helyet kapott Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány vezetője, Morvay Krisztina büntetőjogász, Horváth Attila jogtörténész, Szöőr Anna jogász-pszichológus és Juhász Imre jogász.

"Nincs mögöttünk politikai erő. Belső késztetésre fogtunk hozzá a munkához. Ha a Gönczöl-féle bizottság nem állt volna föl, akkor lehet, hogy mi sem. Attól tartunk, nem lesz objektív. De ha mindkét bizottság úgy jár el, ahogy kell, akkor az is meglehet, hogy ugyanarra az eredményre jutunk" - jegyezte meg Völgyesi, arra célozva, hogy a miniszterelnök a napokban hozott létre egy bizottságot Gönczöl Katalin kriminológus vezetésével az október 23-i események feltárására.

Völgyesi elmondta, elsősorban a tévéfelvételeket vizsgálják. Kérdésre válaszolva hozzátette: tudomása szerint egyelőre nem merült fel, hogy bekérnék azokat az információkat, amelyek a Fidesz Demokráciaközpontjában, illetve a Nemzeti Jogvédő Alapítványnál gyűltek össze.

A bizottság Völgyesi Miklós arra a kérdésre keresi a választ, miért koncentráltak hihetetlen nagyságú rendőri csapaterőt október 23-án a fővárosba, kinek állt ez érdekében, ki "biztatta a rendőröket arra, hogy földön fekvő, ellenállást már nem tanúsító embereket bántalmazzanak, s ilyen módon bűncselekményeket kövessenek el". Ez már a rendőri felső vezetésen túlmutató jelenségek vizsgálatát is szükségessé teheti - jegyezte meg a volt legfelsőbb bírósági bíró.

Völgyesi fontosnak tartja a bizottság kiegészítését pszichológus szakértővel is, s úgy véli, vizsgálni kell az előzményeket, így a miniszterelnök öszödi beszédének nyilvánosságra kerülését és az MTV-székház ostromát is. A kérdésre, hogy a bizottság léte és működése egyúttal a rendőri törvénysértések kivizsgálása hivatott ügyészség iránti kritikát, bizalmatlanságot fejezi-e ki, Völgyesi hangsúlyozta, hogy erről szó sincs. Mint mondta, bízik abban, hogy az ügyészség a törvényeknek megfelelően jár el minden ügyben.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKK