Demszky mindenképp kitünteti Gergényit

Vágólapra másolva!
Elutasította azt a javaslatot, hogy halasszák el Gergényi Péter kitüntetését, és továbbra is kitart a budapesti rendőrfőkapitány mellett Demszky Gábor. A főpolgármester erről a Nap Keltében beszélt szerdán.
Vágólapra másolva!

Budapest főpolgármestere helyesli, hogy továbbra is Gergényi Péter a város rendőrfőkapitánya. Demszky Gábor erről a Nap-keltében beszélt szerdán. A főpolgármester szerint "pillanatnyilag jó döntést hozott a kormány és egyelőre Gergényi Péter maradt Budapest főkapitánya".

Demszky korábban személyesen fordult a miniszterelnökhöz, hogy ne fogadja el Gergényi Péter nyugdíjazási kérelmét. A politikus szerint ugyanis a főkapitány érdeme is, hogy jelenleg Budapest Európa "legbiztonságosabb városa". A felderített bűnügyek aránya 40 százalékkal nőtt, és ez nemzetközi összehasonlításban is nagy eredmény.

Demszky elutasította a KDNP javaslatát, mely elhalasztaná Gergényi kitüntetését a zavargások kivizsgálásának befejeztéig. Szerinte erre neki joga sem lenne, hiszen a főpolgármester ebben az ügyben csak a közgyűlés határozatának végrehajtója.

A politikus azzal ütötte el azt a felvetést, hogy Szent-Iványi István brüsszeli SZDSZ-es képviselő nem értett egyet Gergényi marasztalásával, hogy a belga fővárosból "még csillagászati távcsővel sem" lehet látni a budapesti események részleteit. Közölte ugyanakkor, hogy a rendőri túlkapásokat ki kell vizsgálni.

A szabaddemokrata politikus szerint a zavargásokban jelentős szerepe és felelőssége volt a Fidesznek is. "Ezeknek az eseményeknek a forgatókönyvét Orbán Viktor írja" - állította.